Agyi infarktusom tizedik évfordulójára

az égen éles fénnyel meggyulladtak a csillaglámpák
a földön kialudtak a lángok
fenn a szél elsodorta a felhőket
lenn a folyók elárasztották a tüzeket
a szívem lassabban dobogott
a lelkem magasra ugrott
az ereimben a vér hol megfagyott hol felforrt
az agyam nem tudott parancsot adni
hiába erőlködtek a csillagok
rendben tartani a vérem
túl messze voltak
a vizes fát képtelenség volt meggyújtani
lassan a csillagok is csüggedten kihunytak
sötétség borult a földre
amikor egy véletlenül életben maradt szikra
lángra lobbant
majd felugrott az égre
csillagtársait is sikerült
letargikus álmukból felébreszteni
az ereimben felolvadt a vér
az agyam magához tért
kiadta a szerveknek a parancsot
megmozdult a kezem meg a lábam
és éltem tovább
habár én magam is alig hittem el