Nászta Katalin: Ahogy a víz tükrözi az arcot

Osonó – a Katona József Színházban

Azon gondolkoztam, mi legyen a címe? Ez volt Fazakas Misi utolsó kérdése is az Osonó tegnap esti előadása után: kinek milyen szó jut eszébe az egészről – a végén?

Az Osonó csapata

Beleférhet egy szóba? Nem. Elhangzott: vágy, találkozás, gond, teher stb. Nekem a többi találó szó mellé még egy mondat: da capo al fine…

Annyira kinyílt a világ, mindenki tudhat mindenkiről mindent, eljutnak hozzánk a legtávolibb információk – de egymásról vajmi keveset tudunk.

Erre hívja fel a figyelmet az előadás. Szinte minden ez után kiált. S miközben igazat adunk a látottak-hallottaknak, mégsem változtatunk. Otthon ugyanaz a reménytelen „meg se próbálom, mert nem érdemes” fogad.

Miért olyan nehéz nyitni egymás felé, hogy-hogy nem tudunk bátrak lenni épp a legközelebb állókkal? Miért félünk a legjobban épp azoktól, akiket állítólag szeretünk?

S a kérdést újból és újból felteszik, tv-riporterek, interjúvolók, rendezők, színészek, művészek, pedagógusok – csak a mellette élővel nem mer igazán őszintén szóba állni.

A családban kezdődik – és ott romlik el minden.

Az előadás vetített képekkel és fojtott kiáltásokkal indul: anya…! apa…! – suttog, hívja a gyermek a szülőjét.

Mit mutat be nekünk ez a bő egy óra? Világra jössz és a világ azonnal megkezdi a tönkretételed. De világra kell jönnöd, mert az élet erősebb. Világra lök.

Bibliai idézetekkel indítanak a vetített képsorok, mintegy leütve az előadás alaphangját. Számadatokat, statisztikákat vág képünkbe – most épp a romániai halandósági statisztikákról – a hatóságok, közmédia szenvtelen hírközlései modorában. Üt. De elég erősen? Lehetne ennél erősebben ütni? Hiszen egymással sem tudunk beszélni a legalapvetőbb dolgainkról – miben reménykednek drága sorstársaim a színpadon?

Azt hiszem, tudom a megfejtést: a szóban. Ami hat, ha nem is hisszük, ami ébreszt, ha még nem is ébredtünk rá, amire rákérdezett a rendező is a végén.

A média tele van ezekkel a hírekkel, a világhálón közölheti a világgal az is, akit a hivatalos kommunikáció világa kidobott magából (lásd: tv-műsorvezetők, sztárok) – szinte azt mondhatnám az egész világ kiabálja neked, hogy baj van, nagy baj, nemcsak a klímaváltozás, de az emberi kapcsolatok terén, a hitek, hiedelmek terén is, mégsem élhetünk, mint az állatok, semmivel sem törődve…, és gyermekek keresik kiáltozva az őket világra hozók után, akik nincsenek sehol, mert akkor sincsenek ott, ahol vannak, mert máson jár az eszük, valamit mindig máshol akarnak megoldani, hátha valaki majd jön és megoldja nekik is a saját gondjaikat… ergo FÉLÜNK EGYMÁSTÓL, A KÖVETKEZMÉNYEKTŐL, a másik véleményétől, a kicsúfolástól, a lenézéstől, megvetéstől, az értetlenségtől, ezért magunkba gubódzva várjuk, hogy legyen vége – minek? Az életünknek?

Felkavaró ez az előadás, ahol gyermekek fogalmazzák meg a nagyszülőknek (is), eléjük tárva világosabban az összefüggéseket, amik ide vezetnek: az elszigetelődéshez, a totális lelki magányhoz.

Örömmel és aggodalommal vegyes érzésekkel ülök az előadás és főleg a beszélgetés után a székemen. Megteszek mindent, amit kell? Mit kell megtennem még ma? Van hozzá elég bátorságom? És megoldanám vele?

*

Fazakas Misi a csapatával olyan szolgálatot tesz, ami nélkül elaludnánk, mint az ostoba szüzek. Mert nem elég egyszer „megvilágosodni”, szívet cserélni – azt karban is kell tartani a szeretet olajával, fáradtsággal, erőfeszítésekkel. Leülni és játszani, mint a gyerekek, kényelmed élvezve, miközben épp mellőled, alólad, fölüled távozik a biztonság – a legnagyobb ostobaság. Kiálts, kiáltó szó légy a pusztában! – szól a parancs újból és újból belülről. Alázd meg magad, légy gyermeked tanítványa, ha kell, tanuld meg tőle újra, mit jelent szeretni, félteni, aggódni – Isten szerint. Tégy jót az életért az életeddel.

Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, László Fruzsina, Basa Ádám, Póra Jácinta – ők voltak azok, akik a tegnap este életre-halálra, önvizsgálatra és cselekvésre késztették nézőiket. Ez alkalommal többen voltak az idősebb korosztályból, középkorúakból. Ahogyan nyilatkozta Fazakas Misi, az előadás rendezője is, ahány néző, annyi előadás – megszabja a beszélgetések tartalmát, milyenségét milyen túlsúlyt képvisel a jelenlévő korosztály. Merthogy az előadás befejező része a nézőkkel való beszélgetés, ettől interaktív a játék és a legkomolyabb szembenézés az élettel.

Mucha Oszkár mondta, mikor gratulálnak nekik, az a fonák helyzet áll elő, hogy örülnek, holott a téma messze nem sikertörténet. Ám a nyomasztó gondok felvetése, megmutatása, a velük való szembesítés úgy szomorít el, hogy erőt ad az újrakezdéshez, a változtatáshoz. Az elmúltakat ugyan nem tehetjük meg nem történtté, de másként élhetünk az előttünk álló időben. Esélyt adhatunk egymásnak is. És akkor már nyertünk valamit.

Anya…! Apa…! suttogja, hívja, kiáltja a gyermekember – mert támaszra, védelemre, szeretetre van szüksége, hogy meg ne haljon. Türelemre, elfogadásra, odafigyelésre, törődésre, elismerésre, bátorításra, jó szóval oktatásra, kedvességre, tisztaságra, becsületességre, erkölcsiségre, erőre, tiszteletre, önmérsékletre, bizalomra, hűségre… – kihalt szavak lennének már ezek? Élvezetekkel, kötelességteljesítésekkel, munkával, mivel helyettesítjük/pótoljuk az életet? Hamvába holt cselekedetekkel?

„Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az arcnak szomorúsága által jobbá lesz a szív.” (Példabeszédek 7:3) Ez a mondat jutott eszembe, mikor a kérdezett közönség némelyike aggódva fogalmazta meg, milyen nyomasztó volt számára az előadás. Mintha várta volna a feloldozást a végén, a megkönnyebbülést – amit nem adhat meg igazán senki, csakis a saját lelkiismeretünk. Ennek felébresztése az Ahogy a víz tükrözi az arcot (Péld. 27:19) címet viselő előadás legfőbb erénye.

A játékosok a legnagyobb fegyelemmel mutatják be nekünk, egész mivoltukat átadva az előadásnak. A jelen médialehetőségeit ötvöző színházi előadás leghatásosabb példája. Ha van értelme a színjátszásnak, akkor ők a legmagasabb hőfokon és a legkiválóbb minőségben teljesítik – 2011 óta, amikor az előadás megszületett. Azóta bejárták vele a világot, azon a nyelven értekezve a nézőkkel, amit mindenki érthetett – mert az előadás színjátszók – közönség beszélgetésével egészül teljessé. Ezért sem évül el, állandóan műsoron lehet. A kérdés, a probléma újraszüli önmagát, amíg csak tart ez az élet. És a halló fülűek meg is értik. Az előadás sikerét tekintve sok van belőlük ezen a világon.

Csak pár adat az előadás nemzetközi szerepléséről:

* a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjas társulata.

* Az Európai Parlament értékelése szerint az Ifjúsági Nagy Károly díj nemzeti győztese.

* Louis d’argent fesztiváldíj, 29. Theatra Nemzetközi Színházi Fesztivál, Saint-Louis (2015. október 11.)

* Románia és Kelet Európa egyetlen meghívott képviselője a wiltzi Összművészeti Fesztiválra, Luxemburg (2015. szeptember 19.)

* Románia egyetlen meghívott képviselője a Fitag Nemzetközi Színházi Fesztiválra, Girona (2015. augusztus 25-29.)

* Románia egyetlen meghívott képviselője a szolnoki ÁrtJáró Összművészeti Fesztiválra (2014. június 27.)

* Kelet-Európa egyetlen meghívott képviselője a marokkói Nemzetközi Színházi Fesztiválra, Safi (2014. május 16-17.)

* Kelet-Európa egyetlen meghívott képviselője a kenitrai Nemzetközi Színházi Fesztiválra, Marokkó (2014. május 14-15.)

* Kelet-Európa egyetlen meghívott képviselője az oujdai 7. Nemzetközi Színházi Fesztiválra, Marokkó (2014. május 12-13.)

* Az Etoile Európai Színházi Központ Ezüstcsengő fesztiválnagydíja, Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál, Castelnovo ne’ Monti (2013. március 22.)

* Kelet-Európa egyetlen meghívott képviselője a monacói 15. Mondial du Theatre Világszínházi Fesztiválra (2013. augusztus 19-28)

* Kelet-Európa egyetlen meghívott képviselője az olaszországi STEA Színházi Fesztiválra (2013. március 15-22)

* Kelet- és Közép-Európa egyetlen meghívott képviselője a dániai VII. NEATA Nemzetközi Színházi Fesztiválra (2012. július 31- augusztus 5)

* Kelet- és Közép-Európa egyetlen meghívott képviselője a belgiumi Estivades CIFTA 2012 Nemzetközi Színházi Fesztiválra (2012. augusztus 3- 10)

* Az Etoile Európai Színházi Központ Ezüstcsengő fesztiválnagydíja, Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál, Castelnovo ne’ Monti (2013. március 22.)

*

2011: Ahogyan a víz tükrözi az arcot (Osonó Színházműhely, Sepsiszentgyörgy)

2012: Ahogyan a víz tükrözi az arcot – thaiföldi adaptáció (Moradokmai Színházi Központ, Thaiföld – Osonó Színházműhely, Sepsiszentgyörgy)

2017: Ahogyan a víz tükrözi az arcot – magyarországi adaptáció (Osonó Színházműhely, Budapest)

Az Osonó FB-oldaláról tallóztam a tegnap esti előadás utáni reakciókat. Elsőként a társulatét:

Minden elitizmus nélkül, teljes alázattal azt kell mondjuk, hogy amikor a Katona József Színházban játszunk, mindig azt érezzük, hogy egy színházat értő, művelt nézőtérnek kell alkossunk, és ez színészként is jóleső érzés. Ebből adódóan a közönségtalálkozó is olyan mélységekig juthat el, amely végén mindig reményteli érzésekkel és lendülettel “húzhatjuk le előadásunk rolóját”. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy már több mint egy hónappal előadásunk előtt elővételben elfogynak a jegyek és az, hogy minden egyes alkalommal otthont ad nekünk Magyarország egyik legelismertebb és legszínvonalasabb színháza, úgyhogy ezúton is köszönjük a felénk irányuló nyitottságot és bizalmat.

És a közönség hozzászólásaiból:

„A szörnyű statisztikák lehetnek igazak, de nem lehet csak ezekben élni, és erre a legjobban visszaigazoló pillanat az volt, amikor a játéktérben mosolygó, csillogó szemű fiatalokat láthattunk.”

“Ritkán tapasztaltam ilyen erős befejezést színházban, olyan volt, mintha egy vákuumot hoztatok volna létre a térben.”

“Az előadás felhívja a figyelmet arra az erőteljes magányra, amelyre, ha talán figyelnénk, akkor meg tudnánk szüntetni annak fájdalmát a körülöttünk lévő emberekben.”

“Az előadás nem volt pozitív fennhangú, de nekem, nézőnek nincs is szükségem a pozitív hazugságra, hiszen tudom mi az igazság, ennél sokkal fontosabb a tisztán látás és a megoldásra való törekvés, és ezt csakis az igazság útján lehet elérni.”

“Annak ellenére, hogy egy fiatal csapat alkotását láttam ma, nyugdíjasként teljes mértékében felelősségét éreztem annak, hogy nekem is tennem kell a változásért, hiszen személyesen szólítottatok meg bennünket.”

*

Fazakas Misi a Tamási Áron Színház kötelékéből vált ki, mert feszítette a vágy: többet tenni, adni a világnak. A szívedre, a belső hangra kell hallgatni, akkor nem tévedsz el, idézte egyik régi kollégája szavait, amit a magáénak vall azóta is. És társaival saját maguk viszik, utaztatják a díszletet, állítják fel, szedik szét, ami még plusz időt jelent az előadás befejeztével.

Szakmai önéletrajzát 14 oldalon keresztül olvashatjuk. Színész, drámapedagógus, moderátor, szervező, tévés műsorszerkesztő, rendező, társrendező – könnyebb volna leírni azt, mi nem Fazakas Misi, olyan széleskörű és gazdag tevékenységi körrel rendelkezik. Az általa szervezett és működtetett Osonó csoport számos megkülönböztetett kitüntetés tulajdonosa. A rendszerváltás utáni színházi és drámapedagógiai élet olyan kimagasló – ha nem egyetlen – képviselője, aki iskolát teremtett, gyakorlatba is ültette, aminek szerves része ő maga is. A jelen előadás moderátorának szerepét is ő tölti be, ami ismételten az épp aktuális előadás tovább-alkotását jelenti, a nézők bevonásával. Sokadik bemutatót jegyzi így a társulat. Jelen előadás túl volt az 560. -ikon. Ami azért rendkívüli, mert eleven lüktetésben, történésben leledző előadásról van szó, aminek a végét senki sem tudhatja előre. Ezért aztán úgy épül be a résztvevők életébe, hogy maguk sem veszik észre, mikortól váltak az előadás szereplőivé. Ez az előadáscím a lehető legfrappánsabb választás volt. Bennünket tükröz, amit a színpadon látunk.

*

Álljon itt pár adat abból a rengetegből, amit az Osonó honlapján megtalálhat bárki Fazakas Misi tizennégyoldalas szakmai életrajzából:

2011: Az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával, a romániai művészeti oktatás moduláris tanítási rendszerének kitalálója, kidolgozója, megteremtője és gyakorlatba ültetője.

2000- 2018: 73 országos és nemzetközi drámatábor főszervezője, vezetője és színészmesterség tanára

2013- 2018: 459 interaktív közönségtalálkozó és színházpedagógiai feldolgozó foglalkozás moderátora az Osonó Színházműhely előadásai után

2013- 2018: 6 Erasmus+ projekt szervezője és vezetője

A Katona József Színház Sufnijában a bő egy órás nézői beszélgetéssel, az utána való személyesekkel az előadás hossza a három órát is elérte. Turnén voltak-vannak, a szereplőgárda cserélődik, a diákok kinőnek belőle, újak kerülnek bele… színészekké, rendezőkké, szervezőkké válnak közülük jó páran. És kezdeményezésük, hogy kezükbe vegyék a dolgai(n)kat lélekmegindulásos gyümölcsöket terem.

Fazakas Misi és kis csapat – soha ne adjátok fel!

2019-11-29

Ajánlott források még:

https://www.osono.eu/

2019. december 2.

Szóljon hozzá!