Fülöp Kálmán: Öreg suhanc
Fakul az arc,
ráncaiban
az idő ma
áll, és kivár.
A szem tükrén
hamu-tüskék.
Röpködnek
a holnap falán.
Tért ölelő
forróságban
képzelete
csoszog némán –
Kegyelmet kér
a világtól,
s eltotyog
egy régi témán…
Honnan indult,
s hova ért el
egy faágról,
amint zuhant –
látja magát
szív tükrében,
s mosolyog
az öreg suhanc.
Pusztai Péter rajza