Pár évvel ezelőtt iskolánk Szinajára küldött, egy uniós projekt kiképző tanfolyamára. Csapattársam C. város egyik ipari líceumának igazgatóhelyettese volt, civilben mérnöktanár, néhány évvel fiatalabb nálam. Direktori minőségében ildomosnak tartotta, hogy ottani szereplésemet illetően, már a két órás vonatozás legelején kioktasson.(Brassóban szálltunk fel mindketten a Szatmár-Bukarest járatra). Miután hideg, vizsgálódó tekintettel tetőtől talpig végigmért, halkan, mintha titkolózna, odasúgta nekem:
– Aztán remélem, hoztál magaddal néhány szalonképesebb cuccot is…
– Persze – súgtam neki vissza – s akaratlanul végigmustráltam szerelékemet.
Mi tagadás, ismerve a másodosztályú román utasfülkék állapotát, elég sötét és igénytelen cuccokat vettem fel az utazáshoz, hogy az esetleges kosz és por ne látszodjék rajtuk. Ő galambszürke kiskosztümben és rózsaszín selyemblúzban feszített, hozzá pink tűsarkút
viselt.
– Képzelheted – folytatta az instrukciót –, hogy mi ketten, ezúttal nemcsak tanintézményeink, hanem az egész megye hírnevéért leszünk felelősek. Amint már értesültél, négycsillagos hotelben szállásolnak el s persze a vendéglő is a legszelektebbek egyike Szinaján. Nem jelenhetünk meg az előadásokon, de még a reggelinél sem, holmi divatjamúlt, slampos öltözékben, mintha tegnap még a kapa nyelét fogtuk volna. Látom,
nem szoktad sminkelni magad, de ez most, a kiképzés alatt kötelező lesz. Csupa előkelő értelmiség jelenik ott meg, nem lóghatunk ki közülük, mint fakanál a tortából. Ha nincs nálad rúzs vagy púder, csak szólj, mert adok kölcsön neked.
Nem szóltam semmit, mert épp azt villant be, hogyan fog ez a kikent-kifent maca tűsarkújával átugrálni a síneken, hogy elérje az állomás épületét.
Késő délután érkeztünk a szállodába, az ebédet már lekéstük. Csapattársnőm (nevezzük B-nek) zuhanyozott és elment városlátogatni. Este vártam, hogy megjelenik a vacsoránál, de egyre késett. Végül tíz óra körül állított be a közös szállodai szobánkba. Tekintete zavaros volt, haja
kócos, kezében két, üvegekkel megpakolt szatyor. Tökrészeg volt. Alig tudott elvánszorogni
az ágyig, ott hanyatt vetette magát és egy hatalmas sóhaj kíséretében lehunyta a szemét.
Akkor vettem észre, hogy a vadonatúj pink cipője csupa sár, az egyik tűsarok letörve. Már-már azt hittem, mélyen alszik, amikor hirtelen rekedt hangon megszólalt:
– Tudod te, ki volt Jean Jacques Rousseau ?… a könnyes szemű moralista… hát ő volt az egyházi átok szelíd áldozata…
Itt pár percnyi szünetet tartott, aztán mint akinek eszébe jut hirtelen valami, feltápászkodott az ágyról és kibontott egy félliteres vodkásüveget. Nagyot húzott belőle,
majd felemelt mutatóujjal folytatta:
– Szóval, ez a Jean Jacques Rousseau mondta, még akkor… ezerhétszázvalahányban, hogy.… idézem: „a természet az embert boldognak és jónak alkotta, a társadalom pedig megrontja és nyomorulttá teszi” *
És folyt, és ömlött belőle, megszakítás nélkül az egyhangú szöveg. Reggelig felmondta nekem a Társadalmi szerződés kvázi teljes tartalmát. Néhányszor próbáltam leállítani, hogy a maradék pár órácskára én is lehunyhassam a szemem, de ilyenkor elkezdett üvöltözni:
– Lemondani a szabadságról annyit jelent, mint lemondani emberi mivoltunkról, emberi jogainkról sőt kötelességeinkről.
Én csak hűledeztem. Hogy lehetséges tökrészegen, félálomban, hibátlanul felmondani szinte teljes egészében egy filozófiai művet, méghozzá technokrata kiképzéssel?
Reggel hat óra körül aztán elcsendesedett.
Kiosontam a fürdőbe, letzuhanyoztam és ott is öltöztem fel, hogy ne üssek zajt. Aznap két, egyenként fél órás szünettel, este hétig folytak
a fejtágító előadások, de B. sem a konferenciateremben, sem az ebédnél nem jelentkezett.
Vacsora után felmentem közös szállásunkra. A négycsillagos hotelszoba úgy festett, mintha vihar söpört volna át rajta. A székek felborogatva, a földön szanaszét üres üvegek, az ágy mellett szétkent hányadék. Sebtében feltakarítottam a koszt, kimostam a lepedőjén éktelenkedő foltot és levittem az üvegeket (összesen 11-et!!!) a szálloda kukájába. Amikor végre holtfáradtan ágyba kerültem, J. J. Rousseau, a szelíd moralista elméletei ismét előbuggyantak valahonnan, mintha B. még mindig ott terpeszkedne a szomszéd ágyon és lökné a szöveget: „Ha tehát a társadalmi szerződés megkötésekor annak ellenzői is akadnak, ellenzésük nem hatálytalanítja a szerződést, csupán azt zárja ki, hogy őket is felvegyék ” **

*J. J.Rousseau: Társadalmi szerződés – Mikó Imre fordítása
** idem