AZ AKUPUNKTÚRA REJTÉLYEI

A kínai orvostudomány csodatűjével azonban nem ez az utolsó találkozásunk a vuhani klinikán, ahol Vang Csen-jüan orvosnő és Lin Csing „felelős elvtárs” kalauzol. (A „felelős” szó a megbízott vezetőt jelenti – mivel pedig Kínában a legtöbb intézmény élén ekkor még csak ideiglenes vezetés állt, „felelős elvtársakkal” gyakran lehetett találkozni.) A séta a rendelőben kezdődik, itt tűszúrásos kezelésben részesítik a járóbetegeket. Az ágyakon férfiak, nők, gyerekek fekszenek, mint nálunk például egy hisztamin-kezelésen, testük különböző pontjaiból fémtűk állnak ki, színes drótok tekergőznek a minitranszformátorokhoz. A falon a Kína-szerte ismert emberi figura, az egész testen pontosan megjelölt, számozott szúrópontokkal.
Az akupunktúra tapasztalati tudomány – sok ezer év alatt kísérletezték ki technikáját, módszereit, de mindmáig nem ismerjük hatásmechanizmusát. Minden egyes pontnak megvan a maga neve, s a tűszúrások mesterei úgy hatolnak be a vékony fémtűkkel az emberi testbe, hogy alig okoznak fájdalmat. Az a szúrás, amely erősebb fájdalmat okoz, rossz szúrás. Ha a tűt jól kezelik, a páciens különös, zsibbadó összehúzódást érez az érintett idegpályák vagy más, rejtélyes áramlatok mentén. Tűszúrással gyógyítanak Kínában bizonyos esetekben vakbélgyulladást, fejfájást, náthát, reumát, különböző belső szerveket, süketséget, vakságot, migrént – sorolni is nehéz.
Hogy pontosan mi hat, senki sem tudja. A szem vagy a fül gyógyítására a kézfejbe szúrnak, holott nincs olyan idegpálya, amely innen egyenest ezekbe a szervekbe vezetne. A fül különböző pontjaiba helyezett, egészen apró tűk, amelyek több napra is ott maradnak, különböző belső szervek működésére hatnak. A régi kínai orvostudomány a szervezet csatornáiban keringő jó és rossz erők (jin és jang) befolyásolásáról beszélt, de modern eszközökkel senki sem tudta kimutatni ezeket a csatornákat, még kevésbé a „jin” és „jang” pozitív és negatív hatásait. Viszont tény, hogy az akupunktúra hat, ugyanúgy, mint számos más kezelés, a hisztamin, az ultrahang, a rövidhullám, a besugárzás. Nem mindent gyógyító csodaszer, mert csak bizonyos idegi eredetű bajok kezelésében mutattak fel vele eredményt, de számos olyan területen is alkalmazható, ahol más módszerek már csődöt mondottak.
Itt, a vuhani klinika akupunktúra-részlegén egy orvosnő két esetet mutat be. Az egyik: gyermekparalízisen átesett beteg utókezelése. A fiatal nő 17 napja kap alkalmanként 20 perces kezelést négy tűvel. A tűket a kis minitranszformátor látja el árammal, ennyiben korszerűsödött a régi módszer.
A múltban az akupunktúrás doktor gyors mozdulatokkal forgatta a tűt – most ugyanezt a hatást éri el a néhány milliamperes áram. Így az a legvalószínűbb, hogy a tűszúrásos kezelés az emberi szervezet bioáramait tereli új pályákra, aktivizálva olyan idegeket, amelyek különben már rég elsorvadtak – de mindeddig ezt sem bizonyította senki kielégítően. A teljesen bénának mondott beteg nő most mindenesetre felemeli két kezét – ez a doktornő szerint már a kezelés eredménye. A másik beteg valamiféle számomra ismeretlen betegség következtében a kezelés előtt csak segítséggel tudott járni, most, négy hónap után már szabadon sétál. Négy tű vezeti testébe az idegeket lázba hozó elektronfolyamot, és mind a keze, mind a lába szaporán remeg.
Miután a kellő helyen alkalmazott tűszúrás megszünteti a fájdalmat, a kínai orvosok a hatvanas évek elején elkezdték kutatni: nem lehetne-e sebészeti érzéstelenítésre felhasználni az akupunktúrát. A kísérletek sokáig tartottak, egyszerre több iskola is kialakult. Az új módszert először könnyebb, később nehezebb műtéteknél alkalmazták. Először több tűt forgattak a műtéti hely felé vezető „pályák” különböző pontjain, fél órával vagy egy órával az operáció kezdete előtt – aztán csökkentették mind a tűk számát, mind az érzéstelenítés idejét (húsz percre). Egy tüdőműtéthez egyetlen tű kapcsolja ki a fájdalmat az operált beteg csuklójánál. Az akupunkturális anesztéziáról a kínai sajtó 1971-ben adott hírt – amikor már 400 ezer műtétet hajtottak végre ezzel a módszerrel. A beteg a műtét alatt végig éber, együtt tud működni az orvossal, válaszol kérdéseire, nincsenek ártalmas mellékhatások, gyorsabb a gyógyulás, és nem utolsósorban az eljárás olcsóbb. Hátránya, hogy néha a páciens mégiscsak érez fájdalmat – ilyenkor először hagyományos módszerekkel előbb helyi, majd ha ez sem segít, általános anesztéziát alkalmaznak. És persze: nem mindenki szeret éber lenni, míg a testét hasítják a kések.
Az akupunktúrás érzéstelenítés jelentősége különlegesen nagy azokban az esetekben, amikor a beteg szervezete nem lenne képes elviselni a kábítószeres érzéstelenítést, továbbá olyan helyzetekben, amikor a hagyományos eljárás alkalmazására nincs mód – vidéken vagy például háborúban. Igaz viszont, hogy nem minden műtétnél alkalmazható – például a szívsebészetben és olyan operációknál, amikor mesterséges vérkeringést alkalmaznak, nem válik be.
Mindezt Vang doktornő magyarázza el a műtét után, zöld tea mellett. Szorgalmasan jegyzetelek, bár az akupunktúrás műtétek megfigyelésében már veteránnak tekintem magam.
Először 1971 nyarán egy pekingi kórházban mutatták be az új módszert a tudósítói karnak. Minden újságíró fehér köpenyt, sapkát és maszkot kapott, és szabadon járhatott fel-alá négy nyitott műtőben, négy különböző operáció és több tűszúrásos foghúzás megörökítésére. Láthattuk a tűk beszúrását, a műtét előkészítését és az egész operációt. Megvallom, ezek voltak életemben az első sebészi beavatkozások, amelyeket közvetlen közelről végignézhettem, és nem annyira az érzéstelenítés forradalmian új módszere, mint inkább az a döbbenetes látvány rázott meg, milyen sok beteg, fertőzött húst távolítottak el a tüdőbetegből. Hát ezt is túléli az ember? A gyengébb idegzetű újságíró-feleségek – őket is meghívták – már az első vágások után elmenekültek, de volt, aki végig kitartott és fényképezett. Az orvosokat szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta fehér köpenyes siserahadunk, a vakuk villogása – a betegek pedig megosztották figyelmüket saját testük és a riporterek között. Az egyik nővel, akiből szintén cisztát távolítottak el, még beszélgetni is lehetett műtét közben, s az operáció után minden beteg nyilatkozott, mosolygott. A tüdőbeteg kivételével (az ő műtéte csaknem négy óra hosszat tartott) valamennyi páciens saját lábán távozott.
Másodszor a pekingi Munkás-Paraszt-Katona kórházban egy tűszúrásos érzéstelenítéssel végrehajtott szemműtétet nézhettem végig. A kínai fővárosban tartózkodó szemész barátom is jelen volt. A laikus sohasem zárhatja ki a megtévesztés lehetőségét, és az első akupunktúrás műtétek után még bőven akadtak hitetlen tamások, akik szerint az operált betegek érzéstelenítő injekciót is kaptak. A magyar doktor az első perctől az utolsóig végignézett egy operációt, amelynek célja egy fiatal nő kancsalságának megszüntetése volt. Az érzéstelenítés egy könyöktájban beszúrt, elektromosan stimulált tű segítségével történt. Műtét közben az operációt végző sebésznő két ujját a páciens szeme elé tartva maga tudta ellenőrizni a korrekció mértékét. Orvos barátom őszinte elismeréssel nyilatkozott a látottakról, véleménye szerint csalásra ilyen műtétnél nincs mód. Az erős akaratú páciens talán elfojthatja fájdalmát, de pupillájának nem parancsolhat. Ennek a betegnek nem fájt a műtét. Másrészt érzéstelenítő injekcióval ki lehet ugyan küszöbölni a fájdalmat, de akkor a szem mozgató-idegei is megbénulnak, tehát a páciens nem mozgathatta volna operáció közben a szemét.
Mielőtt a tűszúrásos sebészeti érzéstelenítés módszerét propagálni kezdték volna, az akupunktúra más alkalmazásait népszerűsítették Kínában. 1970 őszén jártam a pekingi süketnémák III. számú intézetében, ahol ezzel a módszerrel próbálták visszaadni a gyerekek hallását. Végignéztünk egy órát. A tanár Mao-idézetet írt a táblára, majd a 10—15 éves gyerekekből álló osztály kórusban gyakorolta a kiejtést. Ezután dermesztő jelenet következett: a tanár alkoholos üveget és tűt vett elő és – az óra részeként – a gyerekekbe szúrta az acélt. Három gyerek kezelését néztük végig: a fülük mellett és csuklójuk fölött kaptak egy-egy perces szúrást. A padra hajtották kis fejüket és némán tűrték, hogy a fiatal tanár beléjük döfje a gyógyító eszközt. Az intézet vezetői szerint ezzel az egyszerű kezeléssel a süketnémák és fogyatékos hallásúak 90 százalékánál sikerül kisebb-nagyobb javulást elérniök. A többség már ki tudta mondani, hogy „Éljen Mao elnök!”, a gyerekek egy része pedig a „maocetungi eszme terjesztésére alakult művészeti csoportban” képes demonstrálni visszanyert hallását és újonnan elsajátított beszédét.
Meghallgattuk a maocetungi eszme volt süketnémákból álló propagandacsoportját is. Vagy húsz gyerek énekelt, artikulálatlan hangon, ezerféle intonációval, falrepesztő hamisan. Kínai kísérőnk meghatottan pislogott. Mao elnöknek hála – magyarázták az intézet vezetői –, ezek a gyerekek visszanyerték a hallásukat.

Következik: TŰSZÚRÁS ÉS POLITIKA

Forrás: A fal mögött: Kína. Gondolat, 1975. Világjárók 98.