Egyszerű-e a szerelem?

Bársony Rózsi: „De mennyire nem egyszerű! Tizenhat éves koromban például halálosan és reménytelenül szerelmes voltam valakibe. Az illető még csak nem is sejtette, hogy szeretem, olyan jól tudtam titkolni érzéseimet. Néhány évvel később, amikor már mosolyogva néztem vissza lelki életem első tavaszi viharára, a „Viktória” lipcsei premierjén felkeresett a színházban feledésbe ment ideálom, és elmondta, hogy annak idején milyen szerelmes volt belém. Jólesett a vallomás, de egy szóval nem árultam el magamat. Minek is tettem volna?”

Jávor Pál: „Maga a szerelem egyszerű, csak a realizálása nehéz. Vegyük az én esetemet. Megismerkedésünk a véletlen műve volt. Egyedül ültem egy mulatóban, néhány asztallal odébb egy nagy társaság pezsgőzött. Nem sejtették, hogy szándékosan keresem az egyedüllétet, odajöttek hozzám és áthívtak az asztalukhoz. Némi szabadkozás után átmentem, és ez az egyszerű tény döntő fontosságú lépés lett életemben, mert annál az asztalnál ült Olga is. No már most, a szerelem pillanatok alatt felébredt mindkét részről, tehát azt mondhatnám, hogy a szerelem egyszerű dolog. De következett a komplikáció, amelynek lényege a nevelésbeli, vallásbeli és társadalmi különbség. Olga családja messze élt a színházi légkörből, komoly patrícius-família, amely el sem tudta képzelni, hogy színész legyen a család szeme fényének férje. Mi azonban tudtuk, hogy hiába ellenkeznek, évente kétszer-háromszor elutaztatták Olgát, hátha elhidegülünk egymástól, ő azonban hiába utazta be az egész kontinenst, mindig csak rám gondolt, és engem sem érdekelt senki más. Három évig tartott a harc, míg végül a család belátta, hogy a szerelem ellen nem lehet harcolni. Itt jön ki tehát, hogy a szerelem mégsem olyan egyszerű. Ma már a szülők annyira a maguk fiának tekintenek, hogy ha Olgával nézeteltérésük van, engem kérnek fel döntőbírónak.”

Színházi élet, 1935/6