Remélem, nem leszek megöregedett róka,
ki a bölcsességét elhányta, mint a fogait,
s a megmaradtakkal még mindig harap,
aki már vegatyúkot eszik, de fickósan macsós anekdotákat harsog a tornácon,
és mégsem akar a saját szabad fiatalságára emlékezni,
amikor még dacos volt, vörös és lompos farkú,
nem leszek megöregedett róka,
aki egykor lyukas farmerben járt, ma meg már megbűnhődi a múltat s jövendőt,
akinek az utcája emléktáblákkal van kirakva,
Ady Endrét sok vaníliacukorral fogyasztja,
Bartókot sok sajnálkozással,
és mindenkihez van egy rossz szava,
nincs jó fája a tűzre, de mind felvágja gondosan –
öregedjek meg bölcsen, higgadtan, pimaszul,
gondoljam azt, hogy az én füvem zöldebb,
harapjak bele boldogan, másra se nézve,
nézzem az eget a tóban, hogy sebzi a hullám,
paripák hátán repüljek ki a világból!