Megmondom őszintén, néha nagy gondban vagyok, amikor az erdélyi magyar sajtóban olvasok egy-egy magyar falunevet, olyannyira ismeretlennek tűnik, hogy nem tudom hová tegyem, és mivel nem ismerem a román megfelelőjét, még a térképen sem tudom megkeresni. A napokban viszont olvastam a világhálón egy olyan dokumentumot, amelyet le is mentettem, éppen ilyen célból.
És nehogy azt gondolják a kedves hallgatók, hogy ez valamilyen turisztikai, térképészeti vagy közlekedési kiadvány. Nem, korántsem az, hanem a romániai Proeconomica Alapítvány honlapja, amely közli azt az ütemtervet, amelynek alapján ezekben a napokban, a Maros, Hargita és Kovászna megyei falvakban aláírják azokat a szerződéseket, amelyek biztosítják, hogy a magyarországi gazdasági pénzügyi támogatások mintegy15 ezer euró értékben eljussanak mindazokhoz a falusi gazdákhoz, akik ezeket sikerrel megpályázták, és nincsenek is kevesen; legalább ötezer a számuk. Nos, ebben az ütemtervben, aláírási körzetenként, két nyelven szerepel minden falu, még a legapróbb is, és roppant egyszerű tájékozódni, mint ahogyan az alapítvány minden két nyelvű dokumentuma egyszerűen fogalmazott, jól átlátható, nincsenek semmiféle körítések, azaz jól ismeri azokat a célcsoportokat, akiknek szól, a falusi embereket. Mezőgazdasági gépekre, technológiai felújításokra, nagyobb termelékenységű vetőmagvakra, méhészeti eszközökre és sok minden másra lehetett pályázni, nagyon kis önrész hozzáadásával, akár úgy is fogalmazhatnék, az oktatási támogatások után ez bizonyult annak a megsegítési formának, amely különösebb bonyodalmak nélkül közvetlenül, eljuthatott az átlagemberhez. A kulcsszó ez esetben a „közvetlenül”, mert természetesen nagyon fontosak az óvodaépítési, az épületfelújítási, a művelődési rendezvények megszervezésére, a moldvai csángó oktatásra, a könyvkiadásra és az életünk más területeire vonatkozó magyarországi támogatások, de ennyire közvetlenül még senki nem érezte, hogy kis, eldugott falvakban is valaki valóban azt a támogatást kaphatja, amelytől a mindennapi élete, családjának a sorsa, ha úgy tetszik a megélhetése és a jövője függ.
Hosszú esztendőknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szülőföldön való megmaradás megsegítése kikerüljön a jól hangzó, nemzetieskedő közhelyek világából és valóban gyakorlatias legyen, ezért ezt a gazdasági programot nyilvánvalóan meg kell védeni minden támadástól mind politikai, mind diplomáciai szempontból, a két oldalú, romániai-magyarországi kapcsolatok terén ugyanúgy, mint az európai uniós színtereken. Mondom mindezt azért, mert az utóbbi napokban, különböző fórumokon és jónéhány romániai médiumban több olyan vélemény hangzott el, miszerint ez a program megkülönböztető, a románok fele kizáró jellegű lenne, beavatkozás a román állam működésébe és így tovább. Nos, erről nincs szó. A program beruházás, és minthogy pénzügyi hátterét a magyarországi költségvetés állja, a lehető legtermészetesebb, hogy elsősorban a romániai magyarlakta területeket célozza meg, valahogyan úgy, ahogyan Németország támogatja az erdélyi szász műemlék épületek megmentését, vagy Szlovákia, Horvátország, Csehország, Görögország, Törökország az itt élő, hasonló nemzeti közösségek fennmaradását. Ennek megértetésére pedig a legegyszerűbb eszköz:_ amikor magyarországi hivatalosságok Erdélyben járnak, néha nyissák meg a romániai hivatalosságok, hogy egészen pontosan fogalmazzak, a román tisztségviselők, prefektusok, pártvezetők, minisztériumok és miniszterek ajtaját is. És meglátják, hogy két európai ország viszonyában jóval könnyebben enyhül a gyanakvás és a kétely.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. november 29.