Gyertek haza, ludaim!
Jól látom, milyen vidáman gágogtok,
csőrötök a nap sugaraiban folytatódik,
tollatok fényes, és én ennek örülök,
hiszen az anyátok vagytok,
egyedül élek,
hogyne örülnék?
Bizonyára arra gondoltok,
már ha gondoltok ilyesmire egyáltalán,
hogy itthon még majd jól levágnak és töltött libamellet készítenek belőletek,
és ebben van is némi igazság,de hát csak életnyi,
és különben is, ne feledjétek soha,
hogy az erdélyi libalét egészen más,
mint a nagyvilágon e kívül,
nehéz valóban, de szép,
és ha már erre sem gondoltok,
akkor gondoljatok arra azzal a kőszívetekkel,
hogy az anyátok is erre a sorsra szánja magát,
és apátok, a mindenkori gúnárok gyöngye,
ő szintén erre a sorsra szánta el magát,
nem is lehet másképp boldognak lenni,
mint boldogtalanul,
és minő dicsőség ez mindannyiunknak,
legfőképp nekem!
Ne törődjetek tehát saját jelentéktelen életetekkel,
csőrötökkel és tollazatotokkal,
haljatok libához egyedül méltó halált itt,
ahol születtetek,
és ahonnan hűtlenül elmentetek!
Gyertek haza, libuskáim!