El­kerülhe­tet­len, hogy nap mint nap ízlésünk vagy véleményünk ne ütközzön másokéval. Így van ez rendjén, mert hi­szen különbözőek va­gyunk. A baj vi­szont ak­kor kezdődik, ami­kor a különbségekből ki­folyólag ezek az ütközések már-már ütköze­tekké, csatákká válnak, il­let­ve el­kerülni sem va­gyunk haj­landóak eze­ket a „csábításo­kat”.

Ütköznek hát foly­ton magán– és üzle­ti érde­kek, po­li­ti­ka­i­ak s így tovább a végte­lenségig. Pe­dig em­be­rek lennénk, egymás el­fo­gadására te­remt­tettünk. Mond­hatnám, különbözőek va­gyunk, de nem különbek a másiknál, tehát akár ki is egészíthetnők egymást eb­ben-ab­ban…

Azt gon­do­lom, a meg­fon­tolt és nyílt vélemény­mondás nem te­kint­hető „hadüze­net­nek”. Hol­ott néme­lyek sze­re­tik an­nak te­kin­te­ni, s ebből a meg­gon­dolásból foly­ton „fegy­ver­kez­nek”, bosszút for­ral­nak ma­guk­ban a másik el­len. Rosszabb eset­ben, úgy­mond, az egész világ el­len. Pe­dig oko­sabb len­ne, ha a „sérel­mi po­li­ti­ka” he­lyett va­la­mi köve­tendő jóban szor­gos­kodnánk. Egy bölcs gaz­da, ha jog­gal érte bírálat szóki­mondóbb fa­lus­fe­lei részéről például me­ze­je vagy másféle jószága mi­att, nem az­zal vett elégtételt, hogy az il­lető ócsárlásában je­les­ke­dett úton-útfélen, ha­nem arra töre­ke­dett, hogy a követ­kező évben min­ta­szerű le­gyen földje és jószága.

Az ifjú Tol­di Miklós ugye az őt tu­laj­donképpen tájéko­zat­lanságból le­pa­rasz­tozó vitéze­ket nem bunkózta le. Pe­dig meg­te­het­te vol­na, vállán volt éppen egy hosszú rúd, a vendégol­dal! Még csak nem is szóban vett elégtételt az ő és a ne­mes Tol­di család önérzetén esett sére­lem mi­att. Hát nem nézhették szolgának a mezőn áll­dogálót a nádor vitézei?! Elégtételt azáltal vett a maga számára, hogy va­la­mi emléke­ze­te­set tett: a vállán lévő vendégol­dalt ra­gad­ta meg az egyik végénél fog­va, s úgy mu­tat­ta a Buda felé ve­zető utat.

Te­hetünk bi­zony emléke­ze­te­set! Gon­do­lom, erre kíván biz­tat­ni ma is Arany János ez­zel a re­mek­be sza­bott epizóddal. Csak lennének minél többen meg­hallói szavának és írói tettének! De ugye könnyebb rövid életű bu­boréko­kat kreálni a magán– és közélettől kezd­ve egészen a tu­dományo­kig és művésze­te­kig ter­jedően – hadd ámul­jon, úgy­mond, a világ! –, mint időt álló cse­le­ke­de­te­ket véghez­vin­ni. Re­mekműve­ket ki-ki a maga válasz­tot­ta pályán.

(Székely Hírmondó / eirodalom.ro)

1. Skandikamera:
   2019. december 5. 09:49

   „Írók, írjatok remekműveket!” (Andrej Alekszandrovics Zsdanov).

   :-)