Replika Ion Minulescu A fiatalság románca (Romanţa tinereţii) versére

Felkínálkozó ismeretlen lány.
Hogy hívták? Nem árulta el nekem,
s pimaszul kérdezte rangom-nevem.
Költő vagy? Ki hitte volna? Talány
volt. Kitartóan arra kért, vegyek
én is kincseiből hébe-hóba.
Őszintesége meghatott. Szóba
sem került alkudott ára. (Remek
Királyleánykára tellett volna…)
Ajkán részegülten aludtam el.
Theokritosz babérleveleivel
csábított el örök vénuszdombja.
De a nevenincs ismeretlen lány
máskor másnak is eladta báját,
akárki megoldhatta ruháját.
Kínzó féltékenységem halovány
vigasza: szinte semmiért vették,
mert ő – örökké éhesen – sietett
eladni édes ajkát, mint kitett,
kimért árút. (Meg mégsem érthették.)
Nem restelltem győzködni: egyedül
csak az enyém légy, tavasz leánya.
(Mentségem? A bölcsesség hiánya.)
Emlékén ma csak a szél hegedül.
Szerettem őt és lemondtam róla.
Nem akartam szemét se tudni már.
Alakja ködbe veszett. Antikvár
könyvbe zártam illatát. Valóra
vált: sóvárgásom mélyre temettem.
És már senki sem kérdezte hol van,
mintha föld nyelte volna el. Holtan
koppant a szava az ismeretlen
nevű lánynak.

– Ma újra láttam őt.
Ráleltem május dobozában. Reám
várt. Emberöltő időnyit várt reám.
Feledett fiókjában az időt
legyőzte. Szófogadón, éberen,
megsárgultan, és kopottan a lány
(fényképe) mosolygott felém. Talány.
Neve? Tavasz! Tavaszi énekem.

(Lelkem dobozából menekült hány
kopott, elsárgult fénykép magánya
az ifjúságom?) Ő volt igazán. A
felkínálkozó ismeretlen leány.

*

Ion Minulescu: Romanţa tinereţii

Necunoscuta care se vindea,
N-a vrut să-mi spună în prima zi, cine era,
Dar fiindcă ea aflase cine sunt –
Poetul poreclit “ Fluieră vânt “
Şi fiindcă mă ruga stăruitor
Să-i fiu şi eu din când în când cumpărător,
Sinceritatea ei m-a-nduioşat
Si-n cadrul preţului fixat —
Un preţ absurd, ridicul şi meschin,
Cu care-aş fi băut un kilogram de vin —
M-am îmbătat de gura ei şi-am adormit
Pe laurii idilelor lui Theocrit
Dar vai !…Necunoscuta care se vindea
Nu numai mie, dar şi altora !…
Şi azi, un ciocoi, iar mâine, un calic,
O cumpărau la fel – mai pe nimic —
Căci ea – flămândă veşnic – se grăbea
Să-şi vândă gura dulce, ca la tarapana !…
Eu singur doar, nu m-am sfiit să-i spun–
Că-s gata să-i ofer un preţ mai bun —
Dar cum îi luase mintea Dumnezeu,
Necunoscuta s-a spălat pe mâini, cu preţul meu…
Şi-atunci, de teamă să n-o bat,
Sau s-o ucid şi s-o ascund sub pat —
Deşi-o iubeam, am renunţat la ea
Şi n-am mai vrut să ştiu cine era !…
Dar intr-o zi cu ploaie şi cu vânt,
Necunoscuta care se vindea,
S-a dat la fund , şi-a dispărut…
Şi nimeni n-a mai întrebat de ea,
De când intrase parcă, în pământ,
Cu numele-i mereu necunoscut…
Şi totuşi, Eu am întâlnit-o iar,
Dar nu ca altădată, pe trotuar
La cafenea, sau în tramvai…
Am regăsit-o-n ziua de-ntâi mai
Ascunsă de un sfert de veac, într-un sertar
În care sta de veghe, cuminte şi aştepta
O zi să-mi mai aduc aminte şi de ea !…
Dar ce păcat – că regăsirea ei m-a-ndurerat
Şi-n loc s-o mai sărut cum aş fi vrut –
Am început să plâng cu-adevărat !…
Necunoscuta care se vindea,
De data asta, nu mai era Ea –
Era doar vechea ei fotografie
Pe care mi-o dădu-se numai mie !…
Şi-acum, cred c-aţi ghicit cine era
Necunoscuta care se vindea
Era chiar tinereţea mea !…