Tökéletes kétnyelvűség nem létezik. Az egyik nyelv, az, amin gondolkodunk, örökké uralkodni fog. A másik használatát rögtönzött fordítás biztosítja, ezért aztán akadozik a kifejezés, előfordulhat, hogy nem találjuk a megfelelő szót. Egyszerre átok és áldás, előny és hátrány. És kín – a senki földjén érzett magányunk okán.

Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, főhajtások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

1. Dabi István:
   2019. december 8. 13:27

   Részben egyetértek azzal, hogy 100% tökéletes kétnyelvűség nincs, de…én valahogyan eljutottam a 99%-ig, majdnem a 99,9%-ig, pedig nem kisgyermekkoromban tanultam a 2. nyelvet, a lengyelt. Talán valamilyen különös módon a dédanyámtól örököltem (pedig ő már a születésem előtt meghalt). 27 éves koromban házasodtam. A feleségem litvániai lengyel volt. 2 hónap híján 50-éves házasságunk alatt csak lengyelül beszéltünk egymással, bár többnyire Magyarországon laktunk. Én furcsa módon szinte párhuzamosan gondolkodom mindkét nyelveb, magyarul és lengyelül. Hol magyarul, hol lengyelül írok. Tehát mi is az a kétnyelvűség és mennyire tökéletes? Szerintem ez nagyon is egyéni „tehetség” és bizonyos mértékig akarat és gyakorlat dolga is.