Hogyha egy nyugat-európai csúcsértelmiségit megkérdeznének, hogy mit tud a romániai szellemi-művelődési értékekről, alighanem a szobrász Brâncuşi-t említené meg, esetleg a dadaista Tristan Tzarát vagy az abszurd drámák íróját, Eugen Ionescut, netán Mircea Eliadét, akinek vallástörténeti könyveit világszerte ismerik.
Mindezek a nevek valamiképpen a francia kultúrkörhöz is tartoznak, ám ha a megkérdezett még ennél is jobban tájékozott, akkor a következő név egészen biztosan Dimitrie Gusti szociológus lenne, akinek a két világháború közötti monografikus falumonográfiája olyan társadalomkutató módszert alapozott meg, amely Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és más országokban azóta is a szociológia alapvető forrásmunkái közé tartozik.
A jelenleg hetvenhárom éves Rostás Zoltán egyetemi tanár, a Sapientia egyik megalapítója, a bukaresti szociológiai doktori iskola vezetőtanácsának a tagja, alighanem Romániában az egyik legkiválóbb Gusti-szakértő, románul is, magyarul is számos könyve megjelent a témában és a hazai, valamint a külföldi társadalomtudományi konferenciák gyakori meghívott előadója, ha nem éppen a szervezője. Rostás Zoltán Gusti munkásságát tanulmányozva jutott el Lükő Gáborhoz, ahhoz az egykori pesti fiatalemberhez, aki az 1930-as években Bukarestbe utazott, ahol megtanult románul és ott folytatott néprajzi-falumonografikus tanulmányokat, kiváló kapcsolatokat alakítva ki a kor román társadalomtudósaival, akikkel még hosszú esztendőkön át levelezett. Az 1909-ben született Lükő Gábor 2001-ben hunyt el, Rostás Zoltán azonban kétezerben, az ezredfordulón, Budapesten még sort kerített rá, hogy hosszas mélyinterjút készítsen egykori elődjével, amelyet néhány héttel ezelőtt az Erdélyből áttelepült Szávai Géza Pont kiadója jelentetett meg a magyar fővárosban. És nem akármilyen céllal: a kiadó Conflux megnevezéssel tart fenn olyan nemzetközi programot, amelynek célja elsősorban a közép-kelet-európai közösségek és kultúrák egymás mellett létezésének, a kölcsönhatásoknak a tanulmányozása. „Ennek az évezrednek az elején sem az egyének, sem a közösségek nem élhetnek elszigetelten, a különféle kizárólagosságok nem határozhatják meg az emberi gondolkodást és cselekvést, minden bizonnyal eljött a mellérendelés elvének a korszaka” – vázolja a derűlátó kiadó azt a szellemi vezérfonalat, amelyre felfűzné az elkövetkező évek köteteit. És hogy a „Szétriasztva, beszélgetések a kilencvenegy éves Lükő Gáborral ifjúkora dokumentumai között” között című könyv miért kiváló hangleütés, azt már Lükő Gábor bevezető mondatai is jól jelzik, és hadd idézzem: „Csehországból indultam, Komáromban születtem és tíz éves koromig Trencsénben éltem. Akkor kiutasították apámat, mert ő sváb létére nagy magyar volt. Zsidó iskolába járattak, a magyar állami tisztviselők ide iratták a gyermeküket, mert az állami iskolában a tanulók nagy többsége tót volt.” Alighanem ez az idézet is úgy tükrözi mint a kristály az egészet a közép-európai viszonyokat, és aki többet akar megtudni minderről, a két világháború közötti, magyarokkal is bőven megtűzdelt bukaresti értelmiségi létről, az föltétlenül olvassa el azt a könyvet. És akkor rájön arra, hogy címe nem véletlen: akárcsak most, a népeket akkor is igyekeztek szétriasztani adott hatalmi és politikai manipulációs szempontoknak megfelelően, a felszín alatt azonban ott élt és ma is ott él a közeledés, nem pedig az elszigeteltség fokozásának a vágya. Országon belül ugyanúgy, mint országok között.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. december 6.