a túlsó parton a világ
szőr ellenében simogatja
az önmarcangolás északi oldalát
nem kél többé hajnal
a hárfahúrokon

emlékszel-e még
amint Keret – Khubur királya – siratja
elveszett nemzetét
mit fáj neked – kiáltja neki álomban –
óh emberiség atyja mért sírsz

a királynak elveszett ivadéka után
hull a könnye
a sarj letörve
a nép ég felé vonul

árnyak csodálják körül
a hiábavalóság aranyborját
hályog terjeng
a fáradt utas szemén
mialatt az abszolútumba zárt
elvek ködében tévelyeg

a templom és a nemzet is romokban
üres a Magosság a Fennvaló sehol

a vakok és özvegyek maradjanak odahaza
adja parancsba a föníciai király

ti férfiak oldalatokon dárda és halál
fel rohamra irány a fellegek
a köröskörül támadó sötéttől
egyedül az Úr válthatja meg a népét

a becsmérlő emberről készült
portré-vázlat a háború
a hegy imába omlik
a vár élete az ezoterikus diszkurzusban
folytatódik tovább

az ország főméltóságaihoz intézett szózat: lépjetek be
akik a lakomára terített asztalokat körülülik
azok csak a lövészárkok halottai

és az áldozat mint tücsökzene
lobog a pusztaság széleinél
csillagos ég alatt
a nap örökre leáldozott

ím az Úr a sátorban
együtt tivéletek

most a nagy Keret királyt
mint mondtad
keserves bika-bömböléssel
siratja a nép

---

Fordította: Bartha György

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ