Elekes Ferenc: Kiterítés
(Kimentem a huzatos főtérre, ahol megállított egy ember. Azt mondta, mivel magyarázható, hogy maga nem teríti ki írásait az újságokban? Mert ő szeretné látni írásaimat az újságokban. Például a Káféban, amit ő nagyon megszeretett. Mondtam, az az igazság, hogy kissé elhúzódtam az újságoktól, mert sok a szemét bennük…-Ez igaz,- mondta az ember, de amit maga ír, az nem szemét, terítse ki őket az újságokban, nem szép magától, hogy ennyire el van húzódva. Most olvastam éppen a vézna fűszálakat, miért nem teríti ki mások elejébe is?)
Vézna fűszál
Két sebhelyes arcú férfi ült egy ottfelejtett gerenda végén és igazgatták maguk előtt a vézna fűszálakat.
Közelebbről kezdtem megismerni ezt a két sebhelyes arcú embert.
Az egyik már az elején megmondta, szerszámot nem hozott, csak magát hozta. Az erejét. Ami még van neki a karjában. Mert sportolt fiatalabb korában.
A másik is megmondta már az elején, szerszámot nem hozott, csak a szakmáját hozta. A tudományát. Ami már van neki a fejében. Mert kitanulta a szakmát fiatalabb korában.
Az ottfelejtett gerenda végén ülő férfiak közül az egyik cigarettázott. Mondom annak, aki a szakmát kitanulta, azért látszik rajtad, hogy okos ember vagy. Legalább nem cigarettázol. Mert okos ember nem cigarettázik.
Leültem én is az ottfelejtett gerendára és rágyújtottam egy cigarettára.
A két sebhelyes arcú ember hosszú rámnézéssel végigmért engem, de egyik sem szólt semmit. Csak igazgatták tovább maguk előtt a vézna fűszálakat.
Egyszer azt mondja, aki csak magát hozta: csikkcsere.
Mondom neki, két nagy hiba van abban, amit mondtál.
Kettő?- kérdi, aki csak magát hozta. Mondom, annyi. Pont kettő. Az egyik hiba az, hogy nem csicsere, hanem csicseri. Így hívják a borsót. A másik hiba az, hogy a vézna fűszálak közül egyik sem csicseriborsó. Csak szimpla fűszál.
Akadékos ember maga, mondta, aki a szakmáját hozta. Csikkcserét mondott a barátom. Ilyenkor át szokta nyújtani nekem a cigarettát, hogy szívjam tovább. Mert drága a cigaretta.
Hárman ültünk az ottfelejtett gerendán hallgatagon, igazgattuk magunk előtt a vézna fűszálakat.
Azt mondja, aki csak magát hozta: könnyű magának, aki jómódban van. Tiszta egyedül elszívhat egy egész cigarettát. És még kedve is van ahhoz, hogy viccelődjék a csicseriborsóval. Tudja, hogy a maga viccelődésében is két hiba van?
Kettő?
Annyi. Pont kettő, mondja, aki csak magát hozta. Az egyik az, hogy a csikkcserével nem illik viccelődni. A másik hiba az, hogy pont magának nem illik a csikkcserével viccelődni. Mert maga jómódban van. Tiszta egyedül elszívhat egy egész cigarettát. És nem veszi észre, hogy maga sem több, mint egy vézna fűszál.
Pusztai Péter rajza
2019. december 8. 10:28
De jó!
:-)
2019. december 8. 10:49
„És nem veszi észre,hogy maga sem több, mint egy vézna füszál.”