Hadnagy József két verse
Egykedvű idő
Pohárköszöntő Marci 68-ik születésnapjára
Ím, eljött a te napod is,
olyan, mint a többi napok,
folyik, nem siet, nem lassít,
nem ragyogja rád: HATVANNYOLC!
Nem érzékeli: határt lép át,
csak folyik-folyik,
egykedvűen, lustán andalog,
egy irányt ismer,
visszafelé sosem kanyarog.
Azt kellene pedig ilyenkor,
hatvannyolcszor folyjon körbe,
iramot váltson,
s köveken táncolva harsogja:
ÉLJEN MARCI MINDÖRÖKRE!
96
Emlékezetes születésnapom volt:
először életemben
konfettit szórtak a fejemre,
feleségem meg kilencvenhatot
plántált a tortára, így viccelt meg.
A beavatott vendégek figyelték,
hogy észreveszem-e a számcserét.
Még nem vagyok vak, persze
hogy észrevettem,
az tűnt először a szemembe:
mit keres ott
az a hatalmas szám?
Majdnem száz
még nem vagyok,
esetleg leszek,
ha vigyázok magamra,
vigyáznak rám,
s Isten is úgy akarja.
Talán túl sokat ittam,
megszédített az e-mailben
küldött kadarka,
és visszafelé olvasok –
komolyan az járt a fejemben:
valami velem nincsen rendben.
Megzavarta képzeletem
a számok megfordított sora,
kilencvenhat veszélyes cím
az idő terén, kivilágítva pláne.
Alig vártam, fújhassam
el az asztal síkjából kiemelkedő
méretes torta-sziget gyertyaláng-fároszait,
elég ünneplő ragyogásnak
a konfetti, kérésemre még egy maroknyit
szórtak szét a szobában, a fejemre:
e kis trükkel a házaló
illető, akinek a szeme bizonyíthatóan
rossz –a legtöbbször nem tud
különbséget tenni alkalmas
és alkalmatlan, nyár és tél,
reggel és este, fiatal
és öreg között – azt hiszi
róla, hogy csillagos ég,
ahol laknak az angyalok,
ott nem fog kopogtatni,
azok mind halhatatlanok…