Csöngetnek. Az ajtó előtt két prikulics várakozik. Már találkoztunk, mondják, én meg biccentek, és mások számára talán érthetetlen előzékenységgel kitárom előttük az ajtót. Ha valakinél prikulics vár bebocsátásra, az kivételes esemény, vegye megtiszteltetésnek. Amíg visszazárom az ajtót, ezek máris berohannak a lakásba, és elrejtőznek. Ezek a lények minden ravaszságuk mellett bosszantóan türelmetlenek és szertelenek. Egy fiók magától kinyílik, s az egyik prikulics, név szerint Hlebena hevesen integet a fülével. Ülj inkább egy székre, tegezem le, mert termeténél fogva a prikulicsot tegezni illik. Hlebena erre csak kiölti a nyelvét, ezzel a fiók magától becsukódik. Vagyis, ahogy egy közönséges halandó mondaná, a prikulics magára csukja a fiókot. A másik, név szerint Szemikurkán a konyhában motoszkál. Uhh, uhh, nyögdös, hogy mik vannak, uram, teremtőm. Egy kicsi zsírosbödönt vonszol elő a kamara mélyéről, keményre fagyott zsírral. Szólj, ha éhes vagy, mondom, oszt keverek valamit. Ó, nem vagyok én éhes, mondja Szemikurkán, viszont szeretném, ha kölcsönadnád nekem ezt a kicsi bödönt. Bizony isten, visszahozom. A benne levő zsírt, természetesen neked hagyom. Jó, mondom, kiolvasztjuk, oszt viheted. Hlebena a szekrény mögül az ócska vasalódeszkát vonszolja elő. Én meg ezt kérem, ezt az ócskaságot. Csak lefejtjük róla ezt a perzselt vásznat, mert alatta, mit látnak szemeink? Bélbor és környéke, egy a hetvenötezerhez a léptéke. De mi nem készülünk Bélborba és környékére, a tökünknek kellenek tiltott térképek. Csak a vasalódeszka kell. Mondanám, hogy már kikérem magamnak, mi az, hogy Bélbor és környéke, egy a hetvenötezerhez. De nem jön ki hang a torkomon. Szemikurkán közben gázlángon olvasztja a zsírt, és a bödön peremébe kapaszkodik. Jöjjön csak, jöjjön, mondja, amint megpillant, és sülteskészlet háromágú villájával kiemel a bödönből egy hatlövetű forgótárcsás lőfegyvert, körültekintően kivárja, amíg lecsepeg róla a zsír. És a töltények, kérdi, azok hol vannak? Mert azok biza nem lehetnek itt, azt maga is jól tudja, azoknak megárt a meleg. Kifehéredek, hogy miféle töltények, de nem jön ki hang a torkomon. Szóval? Ott áll velem szemben korábban Hlebena és Szemikurkán. Szóval?

Csöngetnek. Lerúgom magamról a paplant, mezítláb, lábujjhegyen lépkedek az ajtóhoz. Unokaöcsém az, a legkisebbik Svancz gyerek, ott áll két hatalmas bőrönd között behavazott sísapkával. Amint belép, süvít befelé a hajnali hideg.
Gyere, gyere, mondom. Gyere, mert azt hiszem, rémlátomásaim vannak. Lehet; nemsokára történni fog valami.
Kutya egy hideg van, dörzsölgeti fagyott kezét a Svancz gyerek, csináljunk hamar egy kis meleget. Begyújtok a konyhában, a nyílt gázláng hamar kimelegíti a helyiséget. Szelek két darab kenyeret, elővonszolom a kamrából a kicsi zsírosbödönt, kenek belőle, meghintem sóval, paprikával. Most falunk valamit, mondom, oszt kiolvasztjuk az egészet. Akkor állj mellettem, el ne mozdulj.

Forrás: Vissza a fülesbagolyhoz. Válogatott elbeszélések. Digitális Irodalmi Akadémia