Minden tilos?

A sajtó- vagyis rendtörvény gondolata hetek óta tartja már izgalomban az érdekelteket. Érdekelt ugyanis minden magyar állampolgár, mert a sajtó ügye, hogy úgy mondjuk, nemcsak a sajtó ügye. E pillanatban három kérdés körül zajlik a vita: még ebben az évben benyújtják-e a javaslatot vagy csak jövőre; a zugsajtó ellen irányul-e majd az éle vagy minden sajtó ellen; összefüggésben van-e a választójogi törvénytervezettel vagy sem? Megvalljuk őszintén, hogy minket e három kérdés közül elsősorban a negyedik érdekel. Még jobban korlátozni akarják-e a szabadságjogokat, vagy meghagynak-e annyi véleményszabadságot, amennyit eddig „élveztünk”? Ez a döntő pontja ennek az egyre homályosodó ügynek. Kezdetben egészen világosnak látszott. Zugsajtó csakugyan van, méghozzá kétfajta: zsaroló és uszító. Mind a kettőt meg kell rendszabályozni, ez nem vitás. De hol vagyunk már ettől az eredeti célkitűzéstől. Már régen arról beszélnek, hogy az egész sajtót, sőt az egész könyvkiadást is újra „szabályozzák”. Hát az ilyen szabályozások tűrhetetlenek és megengedhetetlenek! Ha a készülő tervezet csakugyan be akarja vezetni az előzetes cenzúraszerű felügyeletet minden magyar újságra, folyóiratra és könyvre, és ha még a terjesztéstől eltiltott sajtótermékek szerzőit is börtönnel fenyegetik – akkor abból a tervezetből nem lehet törvény! Nem hisszük, hogy akadna magyar törvényhozó (pártállásra való tekintet nélkül), aki megszavazná. Oly szerény lehetőségei vannak már ma is a véleménynyilvánításnak, hogy ha még ebből is elvennének, az már egyértelmű volna a gondolat megölésével. Nem teremthetnek olyan helyzetet, amelyben nemcsak a gondolat szabad terjesztése volna tilos, hanem már maga a puszta gondolat is büntetés alá esne. Nem hozhatnak olyan törvényt, mely a magyar szellemi élet előtt egyszerűen és tömören kihirdetné: „Minden tilos.”

1937