Fülöp Kálmán: Jóslás

Mire megy ki éjszakáim vágya –
szólnak-e még hozzám majd a csillagok,
amikor a fájó gyenge vállra
nehezékként terheid rakod,

vagy ha olykor est harangja kondul,
s ízesítik perceink a hangok –
tudsz-e sírni, s könnyeid permetjét
lesz-e időd gyöngyfüzérbe raknod –

nem fáj már az elszakadás,tiszta
angyal-ének dallamára várok,
s a kiszakadt idő tenyerének
ráncaiból jósolnak az álmok.