B. Tóth Klára interjúja Deák-Sárosi Lászlóval

Hogy jut eszébe egy költőnek a XXI. században nemzeti eposzt írni?
Nekünk, székelyeknek még nem volt nemzeti eposzunk, és méltó emléket akartam állítani az egyetlen székely származású és egyben unitárius fejedelemnek, aki szűkebb hazámhoz, a Sóvidékhez is kötődik, hiszen korábban évekig ott volt sókamarás.

A székelység tehát külön nemzet?
Igen, ugyanakkor a magyar nemzet szerves része. Hiba volt időnként kisebbíteni vagy elvenni a székelyek önrendelkezését, mert mindig is ők szolgáltatták szabadságjoguk fejében a haza egyik legütőképesebb haderejét. Ez a konfliktus központi helyet foglal el a műben is.

Miről szól ez az eposz?
Az egységről, negatív és pozitív példákon keresztül. Épp arról, hogy miképpen lehetünk a kisebb vagy nagyobb különbségek ellenére egységesek mi székelyek és magyarok, katolikusok és protestánsok, illetve még sorolhatnám.

Mitől eposz ez a mű? Nem egyszerűen hősköltemény?
Azért eposz – terjedelme alapján inkább epüllion, azaz kiseposz –, mert ennek a műfajnak alkalmazza legfőbb tartalmi és stílusjegyeit. Az eposzban egy nép, nemzet sorsa áll a középpontban, és az isteni és az emberi világ találkozik, sőt összeütközésbe is kerül egymással.

Miért egy elvesztett csata áll a cselekmény középpontjában? Nem valami pozitív kicsengésű történetet kellett volna választani?
Zrínyi Miklós is egy elveszetett csatát írt meg eposzban, és ahogy az ő művében, úgy az enyémben is az erkölcsi győzelem a mienk lett. Azt is meg akartam mutatni, hogy eleink egy ilyen vesztett helyzetből is fel tudtak állni, hiszen Bocskai István és Bethlen Gábor folytatták és bevégezték Erdély újraegyesítését, sőt Bethlen egy időre a Nyugati Magyar Királyságot is visszafoglalta. Ez a folyamat Székely Mózessel kezdődött el.

Lehet párhuzamokat találni a XVII. és a XXI. század eleje között?
Nagyon sok hasonlóság van. Magyarország továbbra is birodalmak ütközőzónájában helyezkedik el, és sajnos, ma is megvan a területi széttagoltság. Illetve ma is létezik szembenállás az egységre törekvés helyett nemzeti, nyelvi, kulturális, vallási, nemi alapon. Az élet csak külsőségekben változott, de az emberi értékek ugyanazok, mint négy évszázada. Ma is áldozattal jár a tisztesség, a bátorság, a felelősség, a hazaszeretet. Ma már elsősorban nem fegyverrel kell kiállni ezen értékekért, de a tét nem kisebb, mint akkor.

A mű végén, ahogy a valóságban is megtörténik az összefogás, ami mindenképpen pozitív példa gyakorlatilag és jelképesen is. De melyek Erdély Mohácsának a konkrét okai?
Vannak külső és belső okok is. A külső okok közé sorolható a birodalmak és az alkalmi szövetségesek tisztességtelen érdekpolitikája. A belső okok közül a legfontosabb a széthúzás, ami nem nemzetünk sajátossága, hanem a helyzetből következett. Már említettem, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nem kellett volna megpróbálni csökkenteni vagy elvenni a székelyek szabadságjogait, például a kettős adóztatással. A székelyek szabadságjogainak, az önrendelkezésüknek az ára az volt, hogy saját költségen, saját fegyverzettel vonultak harcba a haza védelmében.

Ez volt a jogállása a magyar, nem székely nemeseknek is. Mi a különbség?
Az a különbség, hogy a székelyek ezen fölül megőrizték a magyarság ősi társadalmi, jogi, politikai és gazdasági berendezkedését, és ez visszahozhatja nekünk a régebbi, következetesebb értékrendet, amelyben azonos fontossággal bír az egyén, a kisközösség és a nemzet vonatkozásában jogilag és a gyakorlatban is. Ugyanakkor szólnak érvek a társadalmi, jogi, politikai és gazdasági központosítás mellett is, mert Európa és a világ többi részén erősödött a hatalomkoncentráció, és erre valahogy válaszolni kellett, ha meg akartuk őrizni a versenyképességünket, ha meg akartuk védeni magunkat. Ezzel érvel a kiseposzban Székely Mózes is az őt párbajra kihívó székely vitéznek. Ez, teszem hozzá én és utólag megállapítva – négyszáz év után könnyebb okosnak lenni – tévedés, mert a magyar és erdélyi egység megőrizhető lett volna a székely önrendelkezés és jogrend megtartásával is. Meg is őrizték, a székely autonómiát még 373 évig, és szégyenszemre 1876-ban a magyar országgyűlés szüntette meg a modernizáció és a reformok ürügyén. A király sem állt ki a megyésítés székelyekre erőltetése ellen, pedig felesküdött arra, hogy nem hagyja megváltoztatni az ország közigazgatási rendszerét. A székelyek mindennek ellenére és továbbra is a legbátrabb magyar katonák között voltak. Gondoljunk csak az első világháborús székely és erdélyi ezredekre, illetve a Székely Hadosztályra.

Ha már a címszereplő fejedelem nézeteihez és jelleméhez érkeztünk, felmerül bennem a kérdés, hogy mi volt az ő bűne, hogy a nagy összecsapásban életét vesztette?
Ha nem is bűne, de hibája volt, hogy korábban ő sem tudta, kikkel kell összefognia, szövetkeznie. Többet is kipróbált. Báthory István hadvezére volt, de az ő halála után megpróbált megegyezni a Habsburggal, és harcolt Mihály oláh vajda oldalán is. Később azonban felismerte, hogy a törökkel való kiegyezés a kisebbik rossz, és az idő őt igazolta. A nagyobb, a tényleges hiba azonban az volt, és ez az ő hübrisze, hogy korábban ő is fejedelmi parancsra megbüntette a jogosan lázadó székelyeit. Vagyis valós alternatíva volt számára a székelység szabadságjogainak csökkentése, de felismerte a tévedését, hogy korábban Mátyás király és később Bocskai István is.

A mű hangoskönyvként jelent meg, CD-n: zenés előadásban, a 64 oldalas kísérőfüzet pedig Lőrincz Kata grafikáival, színes látványtervével. Mi indokolta ezt az összművészeti társítást?
Az eposzt mint közösségi műfajt, amely egy nemzet emlékezetét hivatott képviselni, eleve hangszerkísérettel, énekelve és recitálva adták elő. Ez fokozza az esztétikai értéket és a befogadhatóságot. A gazdagon illusztrált szövegkönyvet is azért társítottuk a hanglemezhez, mert minél hívebben és érzékletesebben akartuk megidézni a kort, a sorsdöntő csatát, illetve a vitéz hadvezér és államférfi portréját.

Kik adják elő a művet?
Dóczy Péter rendező, színművész, Fábri Géza zeneművész, kobzos énekmondó és barátaik. Olyan gyakorlott, ismert és nagyszerű színművészek működtek közre, mint Jászai László, aki hitelesen, nagy átéléssel, mondhatni megrendítően szólaltatta meg Székely Mózest. Valamennyien hozzáadták a hangszínüket, a személyes stílusukat, az egyéniségüket, így mindenkit ki kell emelnem. Incze Máté a fiatal Bethlen Gábort tette jelenvalóvá, Szabó Sipos Barnabás Halmágyi István brassói követet és Bocskai Istvánt. Akiknek csak rövidebb szerepük volt, ők is emlékezeteset alakítottak. Krizsik Alfonz, Kákonyi Tibor és Széplaky Géza erős érzelmi átéléssel hozták emberközelbe a székely, török, tatár, lengyel és oláh harcosokat. Természetesen a rendező Dóczy Péter kivette a részét a színészmunkából is, hiszen ő volt a vitéz deák, a mesélő egyik hangja.

Zenei szempontból mire számíthat a hallgató?
Az eposz műfajának megfelelően, mint már említettem, recitálva és részben énekelve adják elő a háromsoros felező tizenkettesben írt strófákat közel nyolcvan percben. Fábri Géza volt a zenei szerkesztő és az egyik fő előadó, a mesélő két személyisége közül az énekmondó krónikás. A historikus és népi dallamokkal, motívumokkal nagyon érzékletesen megidézte a XVII. század elejét, nevezetesen 1603-at, amikor a csata lezajlott. Zenésztársai, Csonka Boglárka, Szentimrey Panna és Várai Áron korhű akusztikus pengetős és fúvós hangszereken játszottak az érzékeket jó értelemben borzoló kíséretet.

Tehát a mű szövegének és előadásmódjának a stílusa is felveszi a négyszáz évvel ezelőtti nézőpontot?
Szándékaink szerint igen. A verselés nyelvezete mai, csak kismértékben archaizáló, hogy minél jobban meg lehessen érteni. A korabeli helyek, személyek, nevek, tárgyak, események eleve adnak egy korhű, régies árnyalatot az eposznak, a felező tizenkettes verselése is. Az illusztrációk a korabeli ábrázolásokat veszik alapul, kevés módosítással. A zene is a korszakhoz és a historikus, illetve a népi stílushoz kapcsolódik. Akár 1603-ban megírhatták és előadhatták volna ezt a művet – nagyon hasonlóan.

A cselekmény mennyiben követi a történelmi tényeket?
Szándékaim szerint a lehető legnagyobb mértékben. A legfontosabb helyszínek, a szereplők, az események megfelelnek a forrásoknak. Kisebb dramaturgiai változtatások, vagy inkább kiegészítések előfordulnak, de leglényegesebb fordulatokat megtartottam. Van, ahol azonban a források sem teljesen megbízatóak. Például a fejedelem halálát három-négy változatban írták meg a különböző korabeli történetírók. Ezeket a változatokat mind beledolgoztam az én értelmezésembe. Egyébként valóban a történelem egy fontos, sorsfordító fejezetéről szól az egész, aminek van lélektani és szakrális mélysége. A történelmet nem átírni és meghamisítani kell, hanem feltárni, megérteni.

Ha a központi gondolat az egységre való törekvés, az a hangoskönyv alkotói közösségre is érvényes?
Teljes mértékben. Mindenki hozta az egyéniségét. Jól érzékelhető, hogy ki mit tett hozzá, és az előadott műnek egészében is van egy nagyon jól meghatározható jelentése, üzenete, illetve stílusa. A különbözőségben és akár a megosztottságban is egységesnek lenni elvre és gyakorlatra hadd hozzak egy példát az előadói megvalósulásból. A mesélő szövegét felváltva egy énekmondó és egy recitáló szólaltatja meg (Fábri Géza és Dóczy Péter), ami biztosítja a változatosságot, ugyanakkor e két hangnak a stílusa és nézőpontja össze is olvad.

Mit vár a mű megjelenésétől?
Először is megköszönöm az alkotótársak színvonalas munkáját, illetve a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatását, ami lehetővé tette a kiadvány létrehozását megjelentetését. Én abban bízom, hogy ezt az eposzt az illusztrációival és a hangfelvételével együtt sokan megismerik, hogy a látásmódját sokan magukénak vallják majd, ami erősíteni fogja a nemzeti összetartozás érzését a székelyek és magyarok, a baráti, a rokon és az együtt élő nemzetek, nemzetiségek, illetve a különböző felekezetűek között.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ