A Füst (Men­tor Köny­vek Kiadó, Mi­ner­va Művelődési Egyesület Kiadója, 2019) a leg­első ma­gyar, erdélyi ho­lo­kausztkönyv. 1945 végén je­lent meg, szerzője némi­leg is­mert volt a romániai ma­gyar ol­vasók körében, hi­szen írásai je­len­tek meg különféle iro­dal­mi la­pok­ban, társ­szerzője egy re­mek színda­rab­nak is, melyről ra­gyogó, iz­gal­mas beszámolók je­len­tek meg jóformán min­den fon­to­sabb sajtótermékben (mára tel­je­sen el­fe­ledték).

Az 1911-ben Ko­lozsváron szüle­tett, jo­got végzett Kor­nis (Kohn) Ottó megjárta a haláltábo­ro­kat, az őrültek szemében nyilvánvaló bűne az volt, hogy zsidó nem­ze­tiségű volt. Gyen­ge szíve el­lenére túlélte a haláltábort; gye­rek­korában szívbe­tegséget di­ag­nosz­tizáltak nála, or­vo­sai ab­ban sem vol­tak biz­to­sak, hogy megéri negy­ve­ne­dik életévét. 1949-ben halt meg Bu­da­pes­ten, halálának körülményei nem tisztázot­tak (do­ku­men­tu­mok hiányában ez valószínűleg így is ma­rad), ha­lot­ti bi­zonyítványában vérmérgezés sze­re­pel halála okaként, hol­ott – miként a Füst kitűnő utószavát jegyző Ti­bo­ri Szabó Zoltán meg­jegy­zi – ez majd­nem le­he­tet­len, hi­szen a haláltábor min­den gyötrelmét kibírta, ha­zajött Ko­lozsvárra, megírta a Füst memoárregényt (valójában művét nehéz be­so­rol­ni, le­het akár do­ku­men­tum­regény­nek is te­kin­te­ni), további pub­likációi je­len­tek meg, majd Bu­da­pest­re költözött, ahol tovább foly­tat­ta jogi pra­xisát. Számos jel inkább arra utal, Kor­nis öngyil­kosságot köve­tett el, ha­lot­ti bi­zonyítványában a halál oka azért az, ami, hogy vallásának meg­fe­lelően, és ne ki­ta­ga­dottként te­messék el.
Kitűnő regénye tel­je­sen vissz­hang nélkül ma­radt. Je­len kiadása a máso­dik kiadás. Fur­csa – vagy nem is annyi­ra. A ko­ra­be­li beszámolók (1945 és 1950 közötti­re te­hető ez az időszak) ugyan­is egy­szerűen képte­lenségnek vélték a ha­zatérők beszámolóit, a szisz­te­ma­ti­kus em­ber­irtást, vagy ha tud­tak is róla, jobb­nak látták a hall­gatás za­va­ros ködébe bur­kolózni. Ki tudná meg­emészte­ni, hogy Kor­nis het­venkét társa közül mindössze négy jött haza? Nap­ja­ink­ra már fel­fog­tuk eze­ket a történése­ket (bár ért­he­tet­len módon most is van­nak ho­lo­kauszt-ta­gadók); iro­ni­kus módon a műben is sze­re­pel egy rész mely ezt tárgyal­ja: egy na­pon történe­lemként tanítják mind­ezt az is­kolákban.
Kor­nis művében is ugyanúgy ott van az éhezés, a kre­matórium, a tífusz, a me­galázás min­den formája, a jobb­ra élet, bal­ra halál moz­du­la­ta, ő mégis ki­emel­kedően az em­be­ri mi­vol­tot tárgyal­ja. Apróságok, me­lyek az em­berséget be­mu­tatják, a nem­tudást, a ta­gadást. Például: a szerző csi­szológépen dol­go­zik (rab­szol­ga­mun­ka a Krupp üze­mek­ben), szemébe kőszilánk csapódik, „ci­vil” mes­te­re ru­tin­szerűen eltávolítja a szilánkot, szi­gorúan meg­hagy­ja, az­nap délután ne írjon, ol­vas­son – vagy­is fo­gal­ma sem volt, miféle éle­tet él zsidó aláren­delt­je a láger­ben, számára le­he­tet­len ott az írás, ol­vasás. Ugyan­ide so­rol­ható, amint a la­kosság már az SS ka­tonák sze­me láttára ete­ti a fog­lyo­kat, til­ta­kozásul az el­vesz­tett, de tovább foly­ta­tott ördögi háború el­len. Ezek a szerző meg­határozó eszközei a Füst c. műben.
Az a faj­ta mű ez, me­lyet ismét föl kell fe­deznünk, vissza kell he­lyeznünk jo­ga­i­ba. Nem Kor­nis Ottó kéri ezt, ha­nem a történel­mi igazságosság.

Forrás: eirodalom.ro