Fiatalok között emlékezem
és hasonlítgatok:
milyenek ezek az idők,
s milyenek voltak azok,
mesélni volna kedvem,
hogy én mennyi puliszkát ettem,
milyen tésztát,
s második nélkül,
sok kenyérrel,
mennyi levest,
amit édesanyám szinte a semmiből
főzött, s én jó étvággyal
ettem mindegyikből,
elmondanám: hány ingem volt,
s hogy a cipőn
nem volt szégyen a folt,
hogy hányan aludtunk egy ágyban,
és nem sírtam külön szobáért
az éjszakában,
hogy mi minden nem volt a kirakatban,
s ami volt, az sem lehetett az enyém,
mégsem éreztem szegények
magam, mert voltak
nálam szegényebbek,
másrészt, titokban gazdag voltam,
vagyonom álomtallérban számoltam,
azzal bármit elérhettem,
bárhová elutazhattam, időben, térben,
megvettem Nagy Sándort lovastól,
hadseregestől, és a perzsa
birodalmat is, ádáz ellenségnek,
legyen, akit legyőzzek,
az enyém lett Dárius kincse,
és még mi minden…
elmondanám, de a fiatalok
egy idejű emberek még,
nem hasonlítgatnak, hol volt,
hol nem volt „az akkor volt”,
talán igaz se volt…