Nem titok ám, hogy a költőnek kiváló Kenéz Ferenc, ifjabb korában jó ideig újságírással kereste a kenyerét s tartotta el családját. A Munkásélet, az Utunk, ritkábban az Ifjúmunkás, később a Magyar Nemzet, majd az Esti Hírlap hozta cikkeit, jegyzeteit, interjúit, riportjait. Ezek az írások az élet valóságából fogantak, s szerzőjük tisztességére jellemző, hogy a maguk nemében őszintén tárták fel a munkás ember teremtő-alkotó szenvedélyét, egyúttal társadalmi kiszolgáltatottságát is. Kenéz becsületére válik, hogy később sem fordított hátat az újságírás terén fogant szellemi gyermekeinek – nemrégiben felkutatta őket s  egy csokrot eljuttatott belőlük a Káfé Főnixhez is, hogy megismerhessük általuk, milyen gondokkal kellett szembenéznie valamikor, a nyolcvanas évek Romániájában az élet mindennapjait meghatározó munka világának. (CsG)

Kenéz Ferenc: „ A vegytisztító becsülete…”

– És akkor miről is akar írni tulajdonképpen?
– Amint mondtam: az ön munkanapjáról. Hogy milyen is egy munkanap itt a mosodában.
– Mosoda és vegytisztító! Én vegytisztító vagyok…
– Szóval erről…
– Jó. Hát akkor jöjjön el egy hét múlva. Láthatja, most nagyon foglalt vagyok. Ki kell vegyem a ruhákat a gépből, s be kell tegyen a következő adagot.
– Megvárom.
– Zete elvtárssal beszélt?
– Kivel?
– Zete elvtárssal. A központtól. Ő felel a mi egységünkért. Pont olyan jól ismeri ezt a munkakört, mint én. Jobb lenne, ha inkább őt keresné meg. Ő aztán beszámolhatna magának mindenről. Az egész vállalat tevékenységéről.
– Engem most csak az Ön munkája érdekel… Megállok szépen itt a gép
mellett… Nyugodtan folytassa a munkát… Én közben kérdezgetek…
– Mi az első kérdés?
– Kérem, ahogy mondtam. Szóval hogy az ön munkanapja …
– Igen. Szóval mi itt gyors-tisztítást végzünk. A városban három ilyen egység működik. A monostori, az Expres és a mienk. Három órára és huszonnégy órára vállalunk ruhatisztítást. Amivel én dolgozom, ez itt egy keletnémet gép. Tizenkét kiló ruhát lehet beletáplálni egyszerre. Teljesen hermetikusan működik. Egy zárt folyamat zajlik benne. Betesszük a ruhát szárazon, kivesszük szárazon. A tisztítás maga teljesen víz nélkül történik. Ezért is hívják úgy, hogy vegytisztítás. Csak tisztítószer kerül a gépbe. Ezt a módszert 1964-ben vezették be itt Kolozsváron, én akkor a Horea-úti gyors-tisztítóban dolgoztam. Ott kaptak először ilyen gépet. A lényege az, hogy a munkás ne kerüljön közvetlen kapcsolatba a vegyszerrel, ami ártalmas lehetne az egészségére. Ez egy kitűnő tisztítószer, itt az országban gyártják. Régen a gyors-tisztítást benzinnel végezték. Az ember szívta egész nap a benzingőzt. Nagyon egészségtelen volt. A beszívott benzingőz olyan érzést kelt az emberben, pontosan, mintha részeg lenne. Csak sokkal rosszabb. Na, de hát erről nincs mit beszélni, magát, gondolom, jobban érdekli a mai modern szövetkezeti ipar.
– Persze, jobban.
– Más kérdés?
– Hát, hogy a munkája… hogy akkor miből is áll…
– Igen. Szóval megjön a kuncsaft. Karján a ruha. Az asztalnál átveszik tőle a ruhát, számot ragasztanak rá, idekerül hozzám. Én már ránézésre tudom, hova szortírozzam. A piszkossági foka és a súly számít. Egy nagykabát két és fél kiló, egy zakó egy kiló. Ha zsírfoltok vannak benne, azt ajánlatos előbb kiszedni. Bedobom a ruhát, beindítom a gépet. Akár egy óriási mosógép. Elölről nem látszik semmi. Elől van a gépnek az esztétikuma. Csak az a négy színes gomb, meg a bepillantó ablak. Aztán én beállok ide mögéje, látja, itt vannak a szerkentyűk, innen irányítom. Ami nem esztétikus benne, az itt van hátul. Adagolom a vegyszert, ellenőrzöm a fázisokat. Kezelem a gombokat. A gép maga mos, tisztít, kicsavarja, megszárítja s kiszellőzteti a. ruhát. A gép megtermeli a gőzt, ami a vasalógép működtetéséhez szükséges. A ruha kész. Megjön a kuncsaft. Átveszi. Karján a ruha. Indul nyugodtan haza. Közben én tovább nyomogatom a gombokat.
– Ami most beindult, az a centrifuga?
– Igen, az a csentrifuga.
– Érdekes.
– Más kérdés?
– Hát a szakma… a vegytisztító becsülete…
– Értem. Két dolog: a felkészülés és az önuralom. Ha az ember nem öntudatosan végzi ezt a munkát, akkor nincs benne semmi köszönet. Ha nem ért hozzá, akkor abból csak rossz sikeredik. Amivel a kuncsaft nem lehet megelégedve. Nekünk példamutató kiszolgálást kell nyújtanunk minden kuncsaft számára. Jól kell dolgoznunk és gyorsan. Én már például akkor, amikor a gépben a szárítás folyik, akkor én már készítem elő a következő sarzsit, vagy partit, hogy magyarul mondjam.
– Partit?
– Szóval a következő ruhaadagot, amit beteszek. Hát nagyjából ennyi az én munkám. Persze, itt a mi egységünknél mosoda is működik. A fehérneműket, ágyneműket továbbra is vízzel, mosószerrel mossuk. Azoknak kell a víz. Egy mosónő van, géppel mos az is, és vagy nyolc vasalónő. Aztán be lehet tenni ide a főnököt is. Egy olyan kedves egyveleget csinálhat ebből az egészből.
– Hát majd meglátjuk…
– Más kérdés?
– Hát… mondjuk, hogy mi az érdekessége ennek a munkának…
– Ez nagyon érdekes és változatos munka. Az ember állandóan új és újabb ruhaanyagokkal kerül kapcsolatba. Nézi, fogogatja. Kell ismerje a gyárak ruhákra ragasztott jelzéseit. Azok pontosan feltüntetik, hogy milyen kezelésnek lehet alávetni egy ruhát. Egy idő után, ha ezek a cégjelzések már lekoszlottak a ruhákról, hát akkor a szakembernek már magából a ruha anyagából kell tudnia kikövetkeztetnie mindezt. Hozzáértés kell, szakismeret. Mindenesetre egy dolgot elárulhatok önnek: minden ruhát ki lehet mosni valamiképpen. Csak tudni kell, hogyan. Egyedül a japánoknál nem probléma a tiszta ruha, ott eldobhatják három nap után, ha piszkos, merthogy ott a ruha papírból készül.
– Igen? Ezt nem hallottam.
– Más kérdés?
– Nincsen. Körülbelül erre voltam kíváncsi.
– Én azért nagyon szeretném, ha mégis megkeresné Zete elvtársat. Zete elvtársat, a központtól. Tudja hol van, ugye? Ő mégiscsak másképp tudná ezeket a dolgokat elmondani. Holnap, vagy holnapután keresse meg. Nagyon rendes ember.

(Székely Sándor, a kolozsvár-napocai „Igiena“ szövetkezet vegytisztítója)

A szerzőnek Románia, nyolcvanas évek – A MUNKA VILÁGA c. interjú-sorozatából