Látjátok, feleim, szümtükkel mik vogymuk?
Kis mákos bejgli, csendes éj,
és házunk már paradicsom.

Talán ezt kellene egész évben:
csillagszórók és szaloncukrok,
és az állatlanok még a petárdát is.

Meghúzódunk egymás szívében,
jól elvackolódunk ottan,
minden nap szenteste lesz.

Előgördülnek a szeretet töltelékei,
gyertyafényesek lesznek a viták,
a boldogság nem cél lesz, hanem eszköz.

Kis gúny van bennem, kis boldogtalanság:
nem jó, ha áltatjuk magunkat,
bennünk dől le az utolsó fenyő.

De azért mégsem annyira sok ez:
kis zserbó, kis bor, képviselőfánk –
látjátok, feleim, szümtükkel mik vogymuk?