– Úgy szeretné mindenki: szombaton, pontosan tizenkét órakor. Így szeretné mindenki a házasságkötést.
– Ez, persze, lehetetlen.
– Persze hogy az. Hiszen nem állíthatok fel három párt egyszerre a dobogóra.
– Miért olyan fontos még az óra is?
– Hát ennek olyan technikai, szervezési jellegű fontossága van. Hiszen, ha mondjuk, reggel kilenckor van a házasságkötés, akkor utána mit csinálsz a vendégekkel déli két óráig, amíg a vendéglőben megkezdheted a lakodalmat? Akkor még délelőtt is be kéne vinni őket valahova. Az meg már egy kicsit sok lenne…
– A házasságkötések zöme így is szombatra esik.
– Igen. És a nyári hónapokra. Látszik jól a kimutatásból: január 118, március 162, április 192, május 314, július 310, augusztus 320. Ez a tavalyi kimutatásunk.
– Akkor van munkája bőven.
– De kérem, nekem nem ez a munkám! Én az anyakönyvi hivatal vezetője vagyok tulajdonképpen.
– Elnézést. Azt gondoltam, hogy önnek ez a feladatköre. Hogy a házasságkötéseket levezesse.
– Ez nem egy külön munkakör. Ez egy amolyan társadalmi megbízatás, amit az erre vonatkozó törvénykezésnek megfelelően a törvényben előírt személyek vezethetnek le. Általában ez a polgármester feladatkörébe tartozna, de a nagy városokban egy polgármesternek erre nincs ideje. No persze, azért erre is volt példa, hogy ő vezette le, vagy a Végrehajtó Bizottság más, a törvény által erre felhatalmazott tagja.
– Teljesen gépies dolog egy házasságkötés levezetése? Vagy érinti Önt érzelmileg is?
– Tíz év óta több tízezer párt adtam össze, de tudja meg, hogy a házasságkötés ünnepélyességét én még most is átérzem. És tudja meg, hogy ezzel így van a polgármester is. És a Végrehajtó Bizottság többi tagja is.
– Érdekes…
– Egy olyan alkalommal, amikor ő vezette le a házasságkötést, el is mondta a polgármester elvtárs, hogy milyen furcsa, ő, aki annyi gyűlést vezetett le, annyi emberrel ül sokszor szembe, százakkal, ezrekkel is, ott, a két fiatal előtt szinte nem tudott megszólalni. Annyira meg volt hatódva. – Noha egy nagyon is meghatározott, hogy úgy mondjam sablonos szöveg szerint történik minden.
– Kérem, erre is előírás van, minden a törvénynek megfelelően folyik, de azért egy-két barátibb, személyesebb szót vagy mondatot azért mindenki beleszőhet a szövegbe. Mert az azért mégiscsak megható, amikor két fiatal elindul az élet útján, előre, kéz a kézben…
– S a fiatalok milyenek az indulásnak ebben a pillanatában? Olyanok, mint ezelőtt tíz, húsz évvel – vagy van valami változás?
– Hát ma már a házasságkötés a fiatalok számára anyagi értelemben nem gond, az biztos. Élhetnek. Persze, a törvény értelmében, mi mindig kihangsúlyozzuk előttük, hogy a családnak milyen óriási szerepe van a mi szocialista társadalmunkban. Hogy milyen felelősségvállalást jelent ez a társadalom előtt. Itt most arra gondolok, hogy vannak követelmények, amelyeket be kell tartsanak. Főleg, hogy legyen család. Ma már nem csak a szexuális kapcsolat a lényeg, nem ez a lényeg máma. S ezt meg kell értsék a fiatalok.
– No de ezen kívül miben másabbak még a házasságkötések?
– Én még észrevettem valamit. És a vezetőség is észrevette. Manapság egész tömeg gyűl össze egy-egy házasságkötésen. Régebben olyan is volt, hogy a szülőkön kívül más nem jelent meg. Vagyis nőtt a polgári házasság jelentősége az emberek szemében. És így az ünnepélyessége is. Ma már a menyasszony fehér ruhában jön ide, a vőlegény feketében.
– Hát ez nem túl nagy változás.
– Ezen a helyen az. S mi ennek örülünk. Hogy ma már nemcsak a lakásügyek, vagy elhalálozások kapcsán vagyunk fontosak az embereknek.
– Vagy a válás kapcsán.
– Hát igen. Az egyenesen az anyakönyvvezető selejtje.

(Radu Gheorghe, a kolozsvár-napocai Anyakönyvvezető Hivatal vezetője)

A szerzőnek Románia, nyolcvanas évek – A MUNKA VILÁGA c. interjú-sorozatából