Akárhogyan is nézzük, bármilyen szögből, elölről, hátulról, szélről, fentről, vagy lentről, egy kisvárosi könyvbemutató nem hasonlítható egy spártai csatához, ahol csattogtak a lándzsák, dobok dübörögtek, lovak patái pattogtak a porban, s a vezető, sisakját jól fejébe húzva, parancsot adott a hadnak: előre, harcba, vagy halálba, mindegy, csak legyen ott, ahová kéri a haza, a nép, senki ne merjen habozni, félni, félreállni, megszólalni, vagy tűnődni sorsán, küldetésén.

Akárhogyan is nézzük, egy kisvárosi könyvbemutatón a szervező-vezér nem állhat oda valaki elé, aki mer mozgolódni, s láthatóan szólni készül egy ártatlan könyvről, ártatlanul és egyetértőn, dicsérve a szerzőt, ki barátja lévén szeretné néhány szóval megtisztelni, ha már itt van, ha már eljött ide, ha még tud szólni, s akar is. Mert illő.

Akárhogyan is nézzük, ha a szervező-vezér feltartóztatja, kérdőre vonja a szólni készülődőt, azt kérdezvén tőle, uram, ön kinek a képviseletében óhajt megszólalni, akkor bizony ezen el lehet gondolkodni. Sőt, el is kell gondolkodni. Mondjuk azon, ugyan mi az a tét, mi az a rizikó, az a fenyegető veszedelem, ami ezt az éberséget, harciasságot indokolni tudná. Különösen most, békeidőben, amikor épp nem égetik a könyveket, hanem írják és kiadják és talán még el is olvassák. Ez is megtörténhet, mert most épp szabad könyvet olvasni, annyira szabad, hogy már-már kötelező.

Akárhogyan is nézzük, hogy veszi ki magát, ha egy kisvárosi könyvbemutatón a szervező-vezér külön engedélye nélkül nem szabad egy olvasónak megszólalni, csak akkor, ha előbb megmondja, kinek a képviseletében szeretne szólni? Hogy veszi ki magát? Hát kit képviselhet egy olvasó, ha nem épp az olvasót, akinek a könyvet írták?

Akárhogyan nézzük, jól nem veszi ki magát, mert nem veheti. Ha másért nem, hát azért, mert itt még békeidő van és épp nem égetik a könyveket. Csak a szervező-vezér égetheti a saját orcáját. Mert megteheti. És ha megteheti, meg is teszi…

Forrás: szerző Facebook oldala