Aki diktatúrában él, az félelemben él, a félelem országában él, én tehát negyven évig félelemben éltem. Nem jó. Megalázó. Még utólag is, hisz arra, hogy minden a félelemre vezethető vissza, arra is, értelemszerűen, csak utólag jöttem, jöhettem rá. Az ember nem élhet állandóan félelemben, tehát ha állandóan félelemben él, akkor a félelmet nem félelemnek nevezi. Hanem – hogy egy példát mondjak – bátorságnak.
A magyar diktatúra története leírható két mondattal. Kezdődött: aki nincs velünk, az ellenünk, és végződött: aki nincs ellenünk, az velünk. (Arra, hogy melyiket mondta Krisztus és melyiket Kádár János, már senki nem emlékezett, most pedig a nem-emlékezésre nem emlékszünk.) Aki nincs velünk – ezt a mondatot mostanság is lehet hallani. Megjelenik egy „mi”, amelyhez igazodni kell. /A Bermuda-háromszög – A szabadság nehéz mámora. DIA/