Talán nem túlzás a 20. századot a nyelv századának nevezni. Az én tapasztalataim a diktatúrából valók. Megdöbbentő és egyben lefegyverző, hogy a Kádár-diktatúra mennyire egyetlen szótól függött. Legitimitását (maga előtt) és erejét az adta, hogy ellenforradalomnak nevezte az 1956-os forradalmat. Ez a szó aztán kasztokba sorolta az embereket, az vagy, aminek 56-ot mondod, nyíltan behódoló, ellenforradalom, nyíltan lázadó, forradalom (egy kézen meg lehetett számolni, hányan voltak, most már több száz Síva kéne), vagy nyíltan semmilyen, a Kádár-rendszer ezt is megengedte, sőt támogatta, 56-os események, később kis iróniával (bár, hogy hova mutatott az irónia hegye, nem tudni): 56-os sajnálatos események, vagy egyszerűen 56. – Mostanában is mondják: a szeptemberi események, és én hallom mögötte a kis megtorpanást, dadogást, hogy mondanánk is valamit meg nem is. /A Bermuda-háromszög – A szabadság nehéz mámora. DIA/