Lassan elmegy ez az év is, emlékeket
hullatsz, mintha szökőkút mellett
mennél el nyáron, rád permetez,
nézed a barátaid a tükörben,
arcuk ráncos, hajuk ősz, vicsorognak,
az ő ugatásuk sem hallatszott a mennybe,
elkészült még három méter autópálya,
a koporsód már egész jól fog haladni,
a politika feltörli veletek a földet,
az illúziók már ki is csavartak, mint a rongyot –
és te mégis boldog vagy, neked most jött el,
már-már irodalmi ellentmondás, életkorrektúra,
azt csinálsz éppen, amihez kedved van,
nem kell bejgliknak és töltött káposztáknak megfelelned,
mosolydélutánt tartanod a rokonokkal,
magyarságdíszbemutatót,
nyávogó macskád kedvét keresheted délután,
minden nap ácsolhatsz valamit a szigeten, ahol éltek,
követheted a szárnyaló fecskéket kedvesed szemében,
mikor akarod, akkor hívhatod el a magányt,
beszéljétek meg, hogy hová buszozik a lyányod,
hogy megy el tőled, és hogy marad mégis veled.