Gyalogúton Zanglába (78)

120. nap – december 29.

Meghosszabbították a vízumomat, az eredeti határidőnél 20 nappal tovább, január 22-ig maradhatok Iránban. Valószínűleg nem volt még olyan vízumhosszabbításért folyamodó személy, aki annyira egykedvűen lépett volna be a teheráni rendőrség illetékes ügyosztályára, mint én, a legkisebb szívfájdalom nélkül vettem volna tudomásul, ha elutasítják a folyamodványomat. A jelenlegi helyzettel is elégedett vagyok, így legalább ismét ráléphetek a Kőrösi útvonalára.
Kőrösi 1820 októberében érkezett meg Teheránba, hozzávetőleg tizenegy hónappal nagyenyedi indulása után. Én kevesebb, mint négy hónap alatt tettem meg az utat, annak köszönhetően, hogy a lehető legrövidebb útvonalon haladtam, az Anatóliai-félsziget közepén vágva át, ahogy valószínűleg Kőrösi is tett volna, ha az éppen tomboló pestisjárvány meg nem akadályozza ebben. A járvány miatt ő Alexandriába hajózott, s Aleppón és Damaszkuszon keresztül, dél felől jutott el Teheránba, s négy hónap múlva indult tovább Meshed felé.

Teheráni házigazdáimmal a Káspi-tenger partján

A vízumhosszabbítás a vártnál sokkal gyorsabban, gördülékenyebben zajlott. A román útlevelem ismét jó pont volt a hatóságok szemében. Romania good, azaz Románia jó, jelentette ki a bejáratnál szolgálatot teljesítő egyenruhás, amikor közöltem vele, hogy feltételezésével ellentétben nem Németországból érkeztem. Az ügyosztály alkalmazottai később is előzékenyen viselkedtek, sőt, kivételeztek velem, egy recepciós még a kérvény kitöltésében is segédkezett, pedig nem lett volna kötelessége. A kivételezést nagyrészt annak tudom be, hogy a kérelmezők zöme afgán volt, egyedül képviseltem az intézményben Európát. Arra mondjuk kíváncsi lennék, milyen bánásmódban van része hasonló helyzetben egy amerikai állampolgárnak.
Miközben a soromra vártam, megakadt a tekintetem egy fiatal, kétgyermekes afgán házaspáron. Minden bizonnyal tartózkodási engedélyért vagy annak meghosszabbításáért folyamodtak, szemmel láthatóan boldogok voltak, amikor kézhez kapták a papírt. Belegondolni is rossz, micsoda hely lehet Afganisztán, ha az ottani viszonyokhoz képest az iráni vendégmunkási lét is paradicsomnak tűnik. Az afganisztáni hírek alapján, melyekkel tele van a média, nem meglepő ez, elvégre Iránban az emberek nem élnek folyamatos életveszélyben, aki dolgozik, az nem éhezik, normális oktatás, tisztességes egészségügyi ellátás van.
Egy napot még Teheránban töltök pihenéssel és nézelődéssel, az év utolsó napján indulok tovább. Tegnap elmentem egy képzőművészeti múzeumba, ahol javarészt XX. századi munkák voltak kiállítva, zömükben olyanok, melyek Közép-Kelet-Európában is bekerülhetnének egy vidéki képtár állandó tárlatába. Az egyik teremben aztán felfedeztem a Mona Lisát, pontosabban annak másolatát. Körülbelül tíz hónapja láttam az eredetit, nem gondoltam volna, hogy még az idén ismét megpillantom a rejtélyes mosolyt, ráadásul a Közel-Keleten. (Pengő Zoltán, Maszol.ro)

2019. december 29.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights