– Halló! Napsütéses szép jó reggelt, drága asszonyom ! A. B. vagyok a Mimóza Rt. alkalmazottja. Egy kihagyhatatlan és megismételhetetlen ajánlatot teszek Önnek. Már most jegyezze fel a nevemet, hogy egész életében áldásaiba foglalhassa.
– Nyögje már ki, fiatalember, miféle büdös túrót, vagy egyszeri használatra szánt tucatzoknit akar a nyakamba varrni, mert maguk, médiakufárok, ez nagyon értik: előbb evésre bizdítják az ember lányát, aztán jönnek a zsírfaló kapszuláikkal meg az izzasztó bugyikkal.
– Esküszöm, asszonyom ezúttal tényleg egy vadiúj csodaszerről van szó: póklábakból készült, krillolajjal és drága datolyakivonattal gazdagított arckrémet kínálok önnek, akciós áron. Negyed évi használat után olyan lesz a bőre, mint a Julia Robertsé: nem ismer kort és gyűrődést. Öröm lesz minden reggel felkelni és belemosolyogni a tükörbe, Ön fölött meg fog állni az idő.
– Kedves A. B., kérem, ne röhögtessen! Méghogy én és Julia Roberts… Jobban tenné, ha rövidebbre fogná a mondókáját, mert a végén még odakozmál a borsófőzelékem.
– Rendben. Látom, egy intelligens, józanul gondolkodó ügyféllel tárgyalok. Hosszú eladói karrierem során rengeteg hasonló típusú vevővel találkoztam, így ki kellett agyalnom és be kellett bifláznom egy sor hozzájuk idomított szöveget. De Önhöz teljesen őszinte leszek. Három hónapja egyetlen dobozzal sem adtam el ebből a nyamvadt, póklábas kencéből. Tegnap a főnököm kiadta az ultimátumot: ha egy hét alatt nem sikerül kimásznom ebből a slamasztikából, mehetek aszfaltot önteni a bekötő útra. (Úgy hallszik ugyanis, ott most nagy a munkaerő-kereslet.) Asszonyom, most, hogy már beavattam az én személyes és igen kényelmetlen ügyeimbe, azt hiszem, egy keveset Önön is múlik a saját és családom sorsa. Huszonkét lej ötven banival megvásárolhatja azt a doboz kencét és vele együtt a lelki üdvösségét is, már ha Ön egyáltalán hisz az ilyesmikben.
– Hisz a hékópáter! Ezek is olyan dumák, mint a maguk behúzós ajánlatai, csak hogy a mennybéli humbugot már az ántivilágban kitalálták és etetgetik vele a jónépet mind a mai napig. Tudja mit! Ne fogyasszuk tovább a drága impulzust, küldje el nekem azt a doboz semmirevaló áruját. Ahol befogadtam 11 kóbor macskát és 8 rühes kutyát, ott megfér a maga kencéje is. Majd bezsírozom vele az ajtó sarkát, hetek óta nyikorog.
– Ezer köszönet, drága asszonyom! Már ma este imáimba foglalom a nevét. Kézcsókom Önnek. Holnap kézhez is kapja termékünket, gyorsfutárral küldöm.
(A. B. leteszi a kagylót)
– Látja, főnök? Még nem született meg az a „pipi”, akinek ne tudnék én beszélni a nyelvén. Bevallom, az elején hezitáltam, sőt, kis híján bedobtam a törülközőt, de aztán a kóbor macskák végképp meggyőztek, hogy jó helyen tapogatózok.