Farkas József György: Magyar határnyitás – Berlin

Az 1980-as évek végére Magyarország jutott a legmesszebbre a szocialista táboron belül sokáig megkérdőjelezhetetlen blokkfegyelem béklyóinak lazításában. A kedvező nemzetközi légkörben a diplomáciai kapcsolatok felvétele Dél-Koreával, illetve helyreállítása Izraellel megelőzte a magyar vezetés még nagyobb vállalkozását: a műszaki zár felszámolását nyugati határunkon.
A hidegháború éveiben kialakított rendszer ugyanis nemcsak fizikailag, de morálisan is elavult, a világútlevéllel rendelkező magyarok számára nem maradt jelentősége. Más kelet-közép-európai országok, mindenekelőtt az NDK vezetőit viszont rendkívül érzékenyen érintette, hogy állampolgáraik esetleg rajtunk keresztül távozhatnak nyugatra, értelmetlenné téve így a keletnémet rendszer „büszkeségét”, a berlini falat. A Honecker-féle kormányzat aggodalmait erősítette, hogy 1989 nyarán valóban mind többen próbáltak élni az új lehetőséggel, vagy pedig megtagadva a hazatérést, magyarországi menekülttáborokban telepedtek le.

A helyzetből Németh Miklós kormánya úgy talált kiutat, hogy figyelmen kívül hagyta a magyar–NDK-szerződés titkos, hazazsuppolási záradékát, a keletnémet állampolgárokat pedig „nagykorúsította”: megengedte, hogy NDK-útlevelükkel bármely országba eltávozzanak, ha az hajlandó fogadni, illetve átengedni őket.

A budapesti döntést szeptember 10-én este, „A Hét” című rangos tévéműsorban jelentette be az akkori külügyminiszter, Horn Gyula, s már éjfélkor NDK-rendszámú Trabantok, Wartburgok ezrei sorakoztak a magyar–osztrák határon, majd indultak Ausztrián át az NSZK felé. Két hónapra rá ledőlt a német fővárost megosztó betonépítmény, egy év múltán pedig egyesült Németország.


Berlinben, a szövetségi törvényhozásnak otthont adó Reichstag épületének északi falán kétnyelvű bronztábla örökíti meg a jeles dátumot és a két nép barátságát az egységesülő, demokratikus Európában. Német részről azóta is úgy emlegetik Magyarország történelmi gesztusát, mint az első tégla kiütését a berlini falból. (Genscher egykori külügyminiszter a 2000-i hannoveri expó magyar pavilonjának a vendégkönyvébe is azt írta: „Sohasem feledjük, ami 1989-ben történt.”)


Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2020. január 6.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights