Bölöni Domokos böngészője
HOGYAN ISMERKEDTEM MEG AZ URAMMAL?
* LENGYEL MENYHÉRTNÉ
Kis iskoláslány voltam, mikor először találkoztam a férjemmel, aki már akkor ismert író volt. De bizony alig vettük észre egymást.
Genfben, az intézetben, német lányok a Taifunról beszélgettek –, az egyik Hamburgban látta, a másik Frankfurtban, a harmadik Párizsban. Izgatottan, órák hosszat beszéltek róla. Erre bizonyos büszkeség fogott el, úgy is mint magyart, úgy is mint az író személyes ismerősét, mely utóbbi körülményt a lányok – kétkedve bár –, de nagy tisztelettel vettek tudomásul.
Egy svájci kirándulás alkalmából a pályaudvaron megvettem a londoni „Graphic”-ot.
Benne voltak A Próféta londoni előadásainak felvételei – megint az a jóleső érzésem támadt –, sőt kivágtam és hazaküldtem a képeket.
Később aztán, évek múlva, mint felnőtt lány, a Semmeringen találkoztam az urammal, megállapítottam róla, hogy ez az ember pont az ellenkezője mindannak, ami az én zsánerem –, de ez az ember az, akivel kivételt tennék.
És kivételt tettem.
Színházi Élet, 1925/52
* KRÚDY GYULÁNÉ
Tízéves koromtól kezdve ismertem az uramat – látásból. Akkor természetesen csak csodáltam őt, és eszembe sem jutott volna, hogy valaha a felesége leszek a nagy írónak.
Egészen bizonyos, hogy ő sem gondolt ilyesmire, amikor a tíz-tizenkét esztendős kis fruska a szeme elé került. A tényleges megismerkedésünk alkalmával pont tizenöt éves voltam. Szüleim nagy vacsorát csaptak a születésnapom tiszteletére, s ezen a vacsorán Krúdy Gyula is vendégünk volt. Ekkor mutattak be neki.
Színházi Élet, 1925/52
* HARSÁNYI ZSOLTNÉ
Egy délelőtt a Renaissance Színházban volt dolgom. A színház nem volt világítva, és nekem az irodát kellett megkeresnem. Rövidlátó is vagyok, sötét is volt, tapogatódzva és bukdácsolva indultam neki a lépcsőnek.
Egyszerre hátulról felkap valaki, levegőbe emel, visz, és letesz az iroda ajtaja előtt. Ránézek. Egy ismeretlen levente.
Udvariasan meghajlik:
– Harsányi Zsolt.
– Örvendek – mondom.
És ettől kezdve…
P. S.
Az uramnak szerencséje volt.
Az ismeretlen, akit hátulról a sötétben csinosnak sejtett, vén és csúnya is lehetett volna. De remélem, ő még ma is azon az állásponton van, hogy jól tippelt.
Színházi Élet, 1925/52
Pusztai Péter rajza