A karikaturista nyelve valamelyest olyan, mint a színészé: ott, akkor, helyben kell működnie. Másnap az már egy másik előadás, egy másik világ. A karikatúrának is azonnal kell hatnia, sőt, villámcsapásszerűen, vagyis egyszerűnek kell lennie. Kaján [Tibor] meg nem egyszerű, ugyanolyan bonyolult, körmönfont, mint „mi”. Aztán mégis. Kaján a jobbik intellektuális felünk.
A karikatúra nevetést akar. Nevet: kacag, göcög, gurul a nevetéstől, halálra, betegre neveti magát, röhög, rötyög, nyerít, nyihog, hahotázik, nevetgél, röhigcsél, nevetgérezik, kacarászik, röhincsél, heherészik, kuncog, pukkadozik, viháncol, mosolyog, bazsalyog, somolyog, vigyorog, derül. Milyen a Kaján-rajzon nevető nevetése? Lehet, hogy nem is nevetés? A fölismerés öröme? A szemek néma nevetése? Egy derűs hunyorgás, hogy élünk? És aztán egy felszabadult nyerítés?! / Évtizedeken át – Az élet képei – A szabadság nehéz mámora. DIA /