Lassan felemészt
a szertelen világ
mindent, ami éppen
útjába akad –
az igazságérzet
eltűnik, s a
végzet, bár
vigyázza álmunk,
önmagát őrli fel,
s a pokol marad.

Jönnek innen-onnan
sorsunk ma
egy káosz,
talán az sem tudjuk,
hogy kik is vagyunk…

Tört arcokat látva,
gondba temetkezve
az élet tükrében
könnyeket hagyunk.

Talán marad időnk
arra is, hogy végre
felnézzünk az égre
s elfogadjunk Tőled
mindent amit adsz:

Atyám! Bízva tesszük
szent kezedbe sorsunk-
keressük kegyelmed-
elveszi ne hagyj.