A szigeti kirándulást követően a két szerző az orsovai kikötőben forgolódva, bemutatja annak fejlődését, de az akkori leírás a jelenhez képest idejét múlta, szegényes. Annál érzelmesebb viszont a régi római Castrum romjainak az említése.

„A romokból tisztán; még laikus számára is kivehető a római erőd berendezése. Kísérőnk egy értelmes arcú, jókedélyű pionír, már járhatott itt tanárával, mert most szakszerűen magyaráz.
– Itt laktak a tisztek… Amott volt a piactér, ez itt a fürdő…
Pázsit veszi körül a romokat, de mintha ezek a színpompás virágok is tisztelettel adóznának a történelmi emlékműnek. Most csak a mi lépteink nesze töri meg a táj csendjét. A régi emlékek nyugalmát zavarjuk!”

Érdekes, ilyen gondolatok bezzeg, nem zavartak bennünket, amikor harminc évvel később magunk is lépésről lépésre bekóboroltuk az ókori romokat. Határozottan az volt akkor a benyomásunk, hogy a rómaiak korából alig maradt fenn valami számunkra érdemleges, s annak felidézéséhez is nagy képzelőerőre van szüksége az embernek… Ami nem mindig van ugye, kéznél…

Olvasóként úgy tűnik, a következő fejezet (Emberek a hajón) határozottan jobban vonz, bár olvasása csalódást okoz. Az abban bemutatott emberi viszonyok a legjobb indulattal is idillikusaknak nevezhetők, mintha azt illusztrálnák, hogy a hajón szolgálatot teljesítők jobban figyelnek egymás gondjaira, mint a saját magukéra. Ami így, egyszerűen nem lehet igaz. De szépen hangzik… Hiába, mit tegyünk? Akkoriban ilyen szellemben készült az újság. S utána még hosszú évtizedekig, nemkülönben…

Egy nem a témához illő kórházi (családi) közjáték után, becsületesen megrakva, a Novorosszijszk végre tovább indulhat dunai küldetésére.

„Kilenc órakor találkoztunk a Horn cseh csavarhajóval és a francia Algérie gőzössel. Fél tízkor a Kalocsa magyar s a Leningrád szovjet hajók jöttek szembe. Pár perc múlva táviratot küldött a kapitány:
»21 óra 40 perc. A Novorosszijszk 19 óra 00 perckor kifutott a Turnu-Severin-i kikötőből Stop Jelenleg a 890 889-es kilométer jelzőpontok között vagyunk Stop A hajóraj éjszaka nem horgonyoz le Stop Éjjeli útra előkészültünk Stop Reggel helyzetjelentést adok Stop Sava kapitány…«
Éjjel a Dunán.
Tehát eltelt egy nap. Pihenünk az ágyon. Mozgalmas órák voltak. Ma jöttünk át a Vaskapun, voltunk Turnu-Severinben, végignéztük a hajó berakodását. Szóval sok minden történt… Ha megkérdeznénk Mirosu másodgépészt, vagy Penea matrózt, ő biztos semmi érdekeset nem találna benne. Telt az idő, ahogy máskor is.”

Igen, határozottan ez a mai olvasó benyomása is… De a folytatásból mégis kikerekedik egy jellegzetes hangulatkép az útra kelt újságírók dunai közérzetéről.

„A Novorosszijszk gépei is éppen úgy dohognak, mint tegnap este; az árbocon vörös-zöld jelzőlámpák égnek, a középső árbocrúdon két erős fényű reflektor, jelezve, hogy a hajó konvojt vontat. A taton a trikolórt éppen úgy lobogtatta a dunai szél, mint tegnap. A kormánykereket s a kormányláncokat reggel Benoni matróz megolajozta, ma könnyebben tudta a másodkormányos játékosan pergetni hosszú ujjaival a szépen faragott küllőket. Hátul, a sleppeken a két kecske s a három süldő a moslék mellé friss füvet is kapott. A 910. kilométerjelző-pont előtt hoztak a matrózok csónakon szénát, füvet, zöld gallyat az egyik kis szigetről. A negyedik sleppen a Rémusz kutya délután panaszosán vonított, estére kilenc kölyköt szoptatott már.
…Fekszünk az ágyon. Odakint csillagfényes, tiszta az ég. Az ablaktól öt ujjnyira a viz szintje, – a felső ágy tehát másfél arasznyira a Duna fölött van. Az alsó ágy másfél méterrel lennebb, pontosabban 120 centivel a szint alatt van. De az az ágy is éppen olyan kényelmes és éppen olyan meleg és éppen olyan biztos, mint a fenti. A hideg ártól, melyet a hajóorr hullámossá túr, húsz milliméteres acéllemez választ el, belülről parafatapétával bélelték, – ez a vékony acél s ez a puha parafa tartja vissza a nagy folyó iszonyú ölelését…
A 807-es kilométer táján járunk. Itt, lennebb, 12 méterrel mélyebben, ahol már a halak csodálkozó, kerek szemükkel figyelik a magasan felettük tovasuhanó fekete hajótestet, ott lent a hideg mélyben pihen 250 elsüllyesztett hajó. Tizenegy éve, hogy az erre menekülő hitlerista csapatok hullámsírba küldték a román, magyar és a német dunai flotta legszebb hajóit…”

Cseke Gábor

(Folytatjuk)