Márton Károly: Fényhalál

Apró fény volt a fűz tövén,
Mozogni láttam, mint csillagot,
Amely a végtelenbe hullva
Sötét palástba zárkózott.

Fényét elrejti, nem látható,
És bennem feltört egy gondolat:
Fényhalált túléltem szótlanul
Meg sem mozdítva a karomat.

Körbevesz a gyávaság-pillanat,
S olyan, mint műtét után ébredés.
Aztán majd valaki felsír mellettem,
Az arcomnak csapódó hideg szél.