Délután kertészkedett Emma asszony, majd csónakba ült s több, mint egy órát evezett a Balatonon lassú, egyenletes tempóban. Frissnek és jókedvűnek érezte magát s kellemes melódiákat dúdolt és fütyült. Miután hazatért, a szakácsnővel beszélgetett, majd kiült a verandára, ahová búcsúzó sugarait vetette a narancssárga esti nap. Mindenféle könyvekben lapozgatott, végül Verlaine verseit vette elő s egy-egy soron hosszan eltűnődött. Az egyik vers annyira megtetszett neki, hogy álmodozó mozdulatokkal papirost és ceruzát keresett s hozzáfogott a fordításához. Már el is készült az első és harmadik strófával, amikor elbágyadva félbeszakította időtöltését.
Az jutott most eszébe, hogy sok ilyen megkezdett és félben maradt kis munkája van. Versek, prózai fordítások, még novellák is ; egyik-másik el is készült, de ez nem használt nekik; minél készebb lett valamelyik ilyen szívmunkája, annál távolabb esett tőle. Az érzése közben valódi, de amit csinál, amatőr dolog.
Itt felemelte fejét.
Nem amatőrbe az egész életük? Furcsa, hogy min gondolkodik… egyszerre, ilyen váratlanul… de mégis, ha már felveti ezt a kérdést… nem érdekes? Valahogy olyan távol kerültek az élettől, hogy szinte nincs is már kapcsolatuk vele. Mások a munkájukból élnek, ők a vagyonukból. Ami pénzt Gergely a munkájáért kap, könyvre sem elég. Van ebben valami játékos jelentéktelenség… S valóban, ahogy egyébként is élnek … így elvonulva, magukban, s ha jönnek is hozzájuk emberek s ők fel is keresik őket, érintkezésük olyan légies, olyan irodalmi, olyan finom és okos témákra szorítkozik…, hogy most egyszerre észreveszi és csodálkozik rajta.
Mennyi mindent lehet másokról hallani!… Mit érezhet például az az asszony, aki a második férjével él? Vagy hogyan van az, ha egy asszonyba beleszeret valaki és megkisértik? Másokkal annyi minden történik, velük semmi . . . Most is milyen egyedül van . . . ugy látszik, bele kell nyugodniok abba, hogy soha sem lesz gyermekük, pedig Gergely is hogy szeretné!… Ők már csak a mások gyermekeivel foglalkoznak, most például Arany János leányával…
Eltolta magától a könyveket, eltépte a lefordított Verlaine-szakaszokat s érthetetlen nyugtalansággal lement a kertbe. Meghűvösödött a levegő s a fák egybeolvadtak a homállyal.
Milyen csöndes ez a nyári este!

(Folytatjuk)