Az uszálymentés leírása magába foglalja a baleset és a megoldás magyarázatát, ezt bízzuk a riporterekre. Hadd mondják el ők, mit láttak, mit éltek át az uszály megmentése közben. Higgyünk nekik: nem lehettek vidám pillanatok…

„A parancsnok gyorsan intézkedett. A hajóraj horgonyozzon le! Eloldani minden kötelet! A hajót szabaddá kell tenni! Felhúzni a vasmacskát! Teljes gőzzel előre!

Pattognak a parancsok, s a hajótest megmozdul. Néhány métert megy előre, aztán élesen fordul a bolgár part felé, majd teljes hátraarcot csinál, kikerüli a szélesre húzódott uszályrajt és üldözőbe veszi az elszabadult uszályt. Az otromba, nagy acéltest ott himbálózik árván, sodorja a víz lefelé, de inkább a part felé.
Lassabban halad most hajónk az uszály felé. A parancsnok nem ismeri itt a víz mélységét, nem tudja, hajózható-e itt a Duna, vagy sem.
Izgalmas percek következnek. Merész cikk-cakkban kikerülünk egy homokpadot, és hajónk reflektorai nyugtalanul kutatják a titokzatos vizet. Szinte lépésben megyünk előre. Még húsz méter, még tíz méter… Csak ne történjen vaiami baj. Nagy a felelősség. Visszafojtott csend uralkodik a fedélzeten. Feszülten figyelünk.
No most, most…Talán elég közel vagyunk ahhoz, hogy átdobjuk a sodronyt. Valaki meg is próbálja. Nem sikerül. Még közelebb kerülünk. No most! Az uszályon elkapják a sodrony végét.
Sikerült.
Visszafelé a folyó közepére könnyebb már az út. Elmúltak a veszély percei, elmúlt az izgalom. A többi uszályokat ismét hozzákötötték a hajóhoz. Indulunk tovább.
— Ha nem lett volna szép idő… Ha elfogott volna a vihar, mint a múlt hónapban… Ha közelebb lett volna a part. . .”

A hajósnépség még sokáig alig tudja elhinni, hogy ezúttal ennyivel megúszták.
Az út eközben egyre rövidül, már Giurgiunál járnak, s a bolgár parton feltűnik Rusze is (régi nevén: Ruszcsuk). „Nem kell sem látcső, sem nagyobb jártasság, hogy első szempillantásra megállapítsuk: ez a legnagyobb város, amelyet dunai utunk során láttunk – olvassuk tovább az útirajzban. – Gyárkémények egész sora ágaskodik az ég felé. Jól látszanak a modern háztömbök, és az utcákon, amelyek a Duna felé torkollnak, igen élénk a forgalom. A kikötőben hatalmas, korszerű darusor dolgozik megállás nélkül. Nincs sok időnk Russe dombra futó utcáiban, festői panorámájában gyönyörködni, mert hajónk egyre közeledik a giurgiui part felé. Már itt is vagyunk a kikötőben. Lassítunk.”

Szerzőinknek szerencséjük van: szinte velük egy időben köt ki Rusze város motoros hajója, amelyen a bolgár város vezetője érkezik – a giurgiui néptanács vendégeként. A kikötőben persze, összeismerkednek, a bolgár vendég rövid interjú keretében beszámol városa sikereiről, további terveiről.
Városnézés következik. Kiemelt látnivaló: a giurgiui Barátság Hídja, keresztül a Dunán. Mely ma is áll, de jócskán elmúltak fölötte az évek: korszerűsítésre, felújításra, állagmegőrzésre szorul. 1955-ben még lelkesedni lehetett érte, hiszen élő szimbólum volt a folyam két partján élő népek történetében.

Átdübörög az első szerelvény a Barátság Hídján (a kötet eredeti fotóillusztrációja)

„Csodálatos alkotás. Ahogy így messziről – innen a Duna közepéről – elnézzük, olyannak tűnik, mint egy óriási acél diadalív. A híd tulajdonképpen kétemeletes: alul a vasút végtelen sínpárja fut, felül aszfaltozott országút nyújtózik a két part között.
Író kellene ide, hogy megelevenítse Európa legnagyobb hídjának érdekes történetét; hogy feljegyezze, miként győzte le az ember a Dunát. Hogyan fogott össze két nép és varázsolta az öreg folyó hullámai fölé a barátságnak ezt az acél emlékművét. Meg kellene eleveníteni azoknak a román, bolgár, szovjet, magyar, lengyel, csehszlovák szakembereknek a portréját, akik itt dolgoztak és határidő előtt hét hónappal fejezték be a vén kontinens legfiatalabb és egyben leghosszabb hídját.”

Lelkendezésből ennyi talán elég is, ideje tovább lépni… Az úti riportban természetesen tovább folytatódik a sikerek fölötti büszkélkedés; a riporterek bemutatják egy munkás új családi otthonát is a korszerűvé varázsolt Giurgiuban, a hídfőnél épült új városnegyedben.
A riport, folytatásként, az előttük álló vasárnap leírását ígéri, elvégre a hét végét jelző 24 óra a hajósok életében is különleges napnak számít.

Cseke Gábor

(Folytatjuk)