Karácsonyi zúzmara. Székedi Ferenc fotója

A Csíkzsögödön élő publicista, műkritikus a Káfé Főnix egyik megbecsült, állandó munkatársa, barátja. Megszámolni is nehéz, hány írását tartja nyilván honlapunk archívuma, hány közügyi kérdésben mondott megszívlelendő véleményt. Aki most ismerkedne vele, újságírói tevékenységének egész tárházát találja meg nálunk, s azon ritka író emberek közé tartozik, akiknek szavában megbízhat a szerkesztő és az olvasóközönség. Ellentmondásos, távolról sem könnyű pályát járt be, indulástól a nyugdíjazásáig, s vált jó hírű szakemberré, aki alapos médiakurzusokat tartott a csíkszeredai egyetemen. Barátságunk következetes szakmai kapcsolaton keresztül vált tartóssá és mélyült el az időben, s ahogyan egy róla írott jegyzetemben fogalmaztam, a mai ünnepelt „igazából az erősen cenzúrázott és irányított kommunista sajtóviszonyok között lett széles látókörű, problémaérzékeny, kiegyensúlyozott, bátor publicista. Ezt a paradoxonnak látszó kijelentést csak az érti meg teljes mélységében, aki maga is átélte a második világháború utáni közép-európai – ezen belül is erdélyi, sőt, székelyföldi! – politikai és társadalmi csapdahelyzetet, amelybe az ott élő magyarság került. Amikor, az egyneműsítésre törő törekvések által semmissé silányított saját intézmények híján, az erdélyi magyarság ügyét a leginkább mindenesként lehetett – sőt, kellett! – képviselni, ahogy azt annak idején Kós Károly a Kiáltó Szó című, Trianont s az általa okozott traumát lebíró kiáltványában meghirdette.
Székedi kortársaként vallom: aki nem élte át szenvedőleg és cselekvőleg a dogmatizmus, a személyi kultusz, az irányított sajtócenzúra kemény korszakát, az talán képtelen is minden porcikájával érezni a szabadság és az igazság kimondásának a felelősségét s ugyanúgy belesétál a sajtót manipulálni szándékozó, azt minduntalan megkísértő hatalmi játékok csapdájába. Székedi Ferenc tanulóévei ma megóvják őt attól, hogy elhomályosult szemmel dicshimnuszok kiötlésével múlassa az idejét, habos semmitmondással, gerinctelen hazudozással töltse ki hátralévő éveit.”

Aktív életmódja hozzásegíti ahhoz, hogy tisztán lásson a világ ügyes-bajos dolgaiban, hogy következetesen becsülje a kisembert, aki az újságírók előszeretettel szeretnek Olvasónak nevezni.
75. születésnapja alkalmából egy publicisztikai írását válogattuk ki abból a kötetből, mely a Magyar Elektronikus Könyvtár polcain arra hivatott, hogy Székedi Ferenc publicisztikai tevékenységének eddigi legjavát dokumentálja.

Cseke Gábor

A ROMÁN TITANIC

Vasárnap esténként a Prahova völgyéből olyan sok hétvégi, bukaresti kiránduló indul haza, hogy az autók egymást érik, kilométerek tucatjain keresztül csupán araszolnak az újabbnál-újabb, csillogó-villogó személygépkocsik.
Hiába a soha nem tudni mikor kész és milyen mértékben a forgalomnak átadott autópálya, a tengerpartról megint csak kilométernyi hosszú autósorok kúsznak csigalassúsággal a főváros felé, miközben valamennyi üdülőhelyen arról beszélnek, hogy a folyamatos kánikulának köszönhetően soha ilyen bevételük nem volt a szálloda- és vendéglő tulajdonosoknak.
Az éjszakák sötétjében fénycsóvák ugrálnak fel az égre, szikráznak a tűzijátékok, lent a földön pedig harsognak a tömbházakat is megrengető, hangosító berendezésekkel önmaguk fiatalságát visszahozni akaró zenekarok, a lacikonyhákból mindenhol dőlnek az illatok, a kürtöskalács, a mititej, a legkülönbözőbb megnevezésű frissen sültek, a szárított és füstölt halak, a székely káposzta, a krumpligulyás és a csülkös babfőzelék békés egyetértésben kínálják magukat és találnak is vevőre, hiszen különben mit is keresnének az utcákon és a tereken.
Egész nyáron szerte az országban egymást érik a város- és falunapok, székely harisnyákban, román öltözékben, középkori ruhákban, lovagi viseletekben vonulnak hol itt, hol ott a résztevők, hogy utána megcáfolják az ókori bölcsességet: bizony, nem csupán egyszer, hanem többször is be lehet lépni ugyanabba a sörfolyamba.
És közben a Kárpátok majd minden hegységében lábra kapnak az erdőtüzek, a tévéadók pedig nagy dicsőséggel adják tovább, hogy az egész országban már repülésre kész az egyetlen olyan helikopter, amely víztartályt képes magával vinni.
Az ifjú focista mérkőzés közben összeesik és meghal a pályán, mert mindenféle orvosi vizsgálat nélkül, a saját felelősségére kötött szerződést, a sürgősségi mentőszolgálat ügyeletese pedig elmondja, hogy európai módszertan alapján tevékenykedett, mert pontosan negyvenkét percig élesztgette a bajba jutottat, de hiába.
A rekkenő hőségben majdhogynem összeaszalódott bărăgani őstermelő hetek óta álldogál dinnyéivel majd minden székely falu központjában, de hiába: minél tovább ücsörög, annál kisebb az esélye az eladásnak, hiszen az arrajárók jól tudják, hogy nem friss az áru. Inkább a helyi boltból, hiszen a közeli bevásárlóközpontokból oda naponta viszi a tulajdonos. És ha már görögdinnye, akkor legyen is görög.
A kábelszolgáltató várost bejáró szendvicsemberekkel és ingyen tévékkel kínálja szolgáltatásait, a nyugdíjas felszámolja vezetékes telefonját, hiszen okos unokája most kapta meg a legújabb okos telefonját és az bőven elég a családnak.
A lej árfolyama zuhan, Románia államkötvényeire egyre nagyobb a kockázat, az ország valutatartalékai csökkennek, az adósság kamatain túl immár magát az adósságot is vissza kell fizetni, a gazdasági előrejelzések növekedés helyett lassan csökkenésbe fordulnak, a bankok viszik a pénzüket, a beruházók pedig nem hozzák. A valutahitelesek most kezdenek észbekapni, hogy mi vár rájuk, a lakosság pénzügyi tartalékai anélkül csökkenek, hogy akár hozzáérnének.
A jéghegy közeledik, a fedélzeten azonban még folyik a tánc, mintha mi sem történt volna.
A kapitány, mint mondja, ugyan elkerülné, de hát ő már nincs a fedélzeten.
A másodtisztek ugyan ott vannak, de inkább az utasokat számolják, mint a mentőcsónakokat.
Mi lesz ebből? Öntöző berendezések hiányában szerte az országban egyelőre a föld hasad.
Pénz és a többség számára szűkülő megélhetési lehetőségek miatt egyelőre a társadalom szakad. Egyre mélyebben és egyre szerteágazóbban.
Van akinek egy új táblagép a fontos. Van akinek egy darab kenyér és egy üveg víz.
Szerencsére, egyik sem robban.
Sőt, még a puliszka sem. Amíg az egyiknek tortilla, a másiknak meg málé.
De mi lesz, ha nem csupán a kukorica szárad ki, hanem a törökök sem hoznak többé búzát?

(2012. augusztus 6.)

Forrás: Fent a csúcson, lent a mélyben. Egy közíró följegyzéseiből (1990-2013). Magyar Elektronikus Könyvtár

1. Nászta Katalin:
   2020. január 6. 15:43

   Isten éltesse még jó sokáig, jó erőben. Boldog születésnapot kívánok!

2. Szuhay-Havas Marianna:
   2020. január 6. 16:39

   Isten éltesse!

3. Gergely Tamás:
   2020. január 6. 17:51

   Ne lankadjon a pennája!