Múltszázadi történetek

Földi Mihály: A vér (IV).

Harmadnapra megérkezett Budapestről Juhász Gergely s amikor meg akarta csókolni feleségét, Emma asszony elvonta az arcát. Körülbelül egy óra hosszat bizonytalanul tettek-vettek egymás körül, végül az asszony magához kérte a férfit.
– Beszélni valóm van veled, – mondta neki sápadtan, idegesen. Az ajka reszketett.
– Valami bajod van? – kérdezte aggódva Juhász. – Olyan idegesnek látszol …
– Gergely, borzasztó dolgot kell veled közölnöm, mert borzalmas dolog történt velem. El kell válnunk egymástól.
A férfi nem tudott szóhoz jutni.
Az asszony nem nézett rá, hogy beszélni tudjon tovább.
– Gergely, én most is szeretlek, – mondta reszkető hangon és arcát könnyek árasztották el, – én azelőtt is szerettelek és mindig szeretni foglak. És én mégis megcsaltalak.
Juhász legyintett. Egy szót sem tudott elhinni a vallomásból. – Megcsaltál!? – s nevetnie kellett. Rémülten meredt az asszonyra; azt hitte, valami alattomos baj támadta meg az idegeit.
– Megcsaltalak, – folytatta kétségbeesetten az asszony, – pedig én nem akartalak megcsalni. És megcsaltalak és még mindig élek és akkor sem haltam meg és azt sem mondhatom, hogy leütöttek és úgy történt. Nem védekeztem erősebben, mint a mi nászéjszakánkon… és nekem ez a mámor jólesett … És én nem tudom, mi ez…. és nem
tudom, hogy’ történt… Ez vér, vér! Ez vér, Gergely… és én azt sem tudom, hogy ki volt!
Juhász Gergely lassankint megértette a helyzetet.
Felordított és öklét tördelte. Már meg akarta ütni az asszonyt, amikor rettenetes kínjában kiegyenesedett és nyugalmat parancsolt magára.
– De hát ki volt? – ordította.
– Nem tudom, – hanyatlott egy székbe az asszony.
– Csak úgy bejött?
Emma bólintott.
– És szereted?
– Téged szeretlek.
– És mégis?
– Mégis.
– Hát mi ez?
Az asszony kifordította tenyerét: üres volt, nem volt benne felelet.
Juhász Gergely zokogott. Emma mozdulatlanul nézte, szemében a rémület tátongott.


(Folytatjuk)

2020. január 13.

Szóljon hozzá!