Esti társalgás vénülőben

Miért nevetsz? Meghalni könnyű ám.
Vagy éppen fordítva: nagyon nehéz
lehet, nyál csurog majd – a köldöködig;
lazul az állkapocs, tüntet a kéz

is… (csak az a baljós, restellt reszketés
ne lenne) – amíg az áramkörök
meg nem szakadnak – bölcsködni még szabad…
vagy játszadozni: öt török, öt görög

hány ember – egy pohár tömény után?
Kétes megoldás… de az is megeshet,
hogy ámokfutásba kezd a mutató,
bekap az aszfalt… egy hideg lehelet

s a föld… nevetsz? Az arcpirosító,
az ajakpír – egy londoni őrült
fétisei – meséltem erről neked…
miért sírsz? Eltelt… a tavasz megőszült.

2011. április 23.

Rövid esti séta

A keskeny utcán arra csal a láb,
amerre nincs se drót, se kerítés,
se kopott kérdés: most hogyan tovább?

A híd hét lépés – már odaát vagyok;
a mederben kőhöz vert tükör-
szilánkok, kacsák… éhes angyalok.

Sekély a víz. Fölötte szürke hal
lebeg – szomjas volt ez a durva nap,
mint tikkadt sakál az egyenlítőn,
ha vért hörpöl, miután húst harap.

A város kong. Pár részeg apostol
átkot szór egy zöld kapu alól.

2011. április 25.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ