Szemét meleg barnából csöppentettem,
Halántéka taván lepkeszárny rezdült,
ajkára íveltem korallok bíborát,
havasi patak metszett kristálya volt homloka.

Évek teltek,
s te vetted észre először,
te mondtad,
milyen szürkévé vált szegény.

Én meg töröltem,
s újra kihúztam a kontúrokat,
régi színeim raktam fel reá.

Újra s újra…

Míg zavaros vízfolyás,
fellebegő cigarettafüst,
meg nem ülepedő herbatea káosza
lett belőle.

Ma már késő,
teljesen reménytelen,
újrafestenem.

2020. január 7.