Földi Mihály: A vér (V).

Napokon át viaskodtak és kínlódtak. Az asszony egyre fáradtabban hangoztatta azt az álláspontját, hogy közösen nem élhetik át ezt a szörnyűséget, hiszen elvesztették életük tisztaságát ; el kell válniok.
– Szereted? – kérdezte ilyenkor századszor is a férfi.
– Téged szeretlek, hozzád tartozom, – felelte az asszony.
Juhász Gergely pedig egyre mélyebben élte bele magát abba a felfogásba, hogy boldogságukat, életüket nem dobhatják oda prédául egy… egy
ilyen… incidensnek. Véletlen tragédia történt, túl kell tenniök magukat rajta s ismét meg kell találniok egymást. Véleményéről meg akarta győzni
az asszonyt s többek közt elmondotta, hogy egyszer ő is megcsalta a házasságuk alatt. Egy kis színésznővel: egyetlenegyszer; eddig nem merte bevallani.
– De hát akkor, – sikoltott fel az asszony, — kik vagyunk? mik vagyunk? Mi nem vagyunk mi magunk? És vannak bennünk emberek, erők, hatalmak, akik erősebbek nálunk??
Éjszaka felriadt és az ágyát nézte. Mindenfelé vért látott.

(Folytatjuk)