A hozzám legközelebb álló táj: a futballpálya. Nem egy bizonyos, hanem mint olyan. Nekem egy rózsás naplemente, sziklás orom, bravúros vízesés, magyar lapály, úgyismint róna, olasz lanka, norvég fjord, erdélyi horhos – mintha a Kárpátok! Ámazonban az a téglalap!
Kikoptam már ebből a mágikus négyszögből, ún. kispályára még rá-rátévedek (hogy mi célból, ne firtassuk, de szabadjon megjegyeznem, e tévedés élvezettel nem hozható kapcsolatba), ám nagypályára, rendesre már sose. Ha, elnézést, a távolságot mint üveggolyót megkapnám, akkor nem volna gond, egy Hesse-parafával zúznánk az ellent, de nem kapom meg – most már sose. (Egy ideig még próbálkoztam, hogy nem én mennék, hanem a tizenhatos jönne hozzám, de nem jött.) / Édes – Lányok – A szabadság nehéz mámora. DIA /