Bencze Mihály: Kihantolom szellemed

(Bakfark Bálint emlékére)

Dalold azt, mit senkinek se mondtál, de ami fojtogat.
Vess papírra mindent, mielőtt elmetszenék torkodat.
Legyél magad fénye, üstökösként ragyogj most az éjben,
Írd le azt, mi szétfeszít, borban az igazság, vagy vérben.

Apád lantja felhangolt, anyád álmodta a dallamot,
Brassó utcáit kottáztad, és bongattad a harangot.
Énekedet visszhangozta Nagyvárad, s az apostolok,
Belesápadt a pápai zenész, hasadtak a lantok.

Kalapács és véső helyett, dallal faragtad a lelket,
Királyok térdeltek oltárodnál, kaptál nemességet.
Budán szivárványként lebegett a polifon muzsika,
S a száguldó hangjegyekből felépült a bazilika.

Formálódó mondatsor rejti a tökéletes hangzást,
Az érték marad, a többi dobbant, várják a változást.
Párizsban elpattan egy húr, a király hangolja lantod,
Lengyelhonba mentél, hogy megtaláld az isteni hangod.

Meglelted múzsádat, két ifjú lanttal áldott meg téged,
Európa elmerült zenédben, csodálták a fényed.
„Lyoni lantkönyv” titka nyílik a magas sziklabércen,
Ki nem beavatott, annak lantja hamis, szól ércesen.

Határtalannak tűnt minden ismereted, de Pozsonyban
A sok koholt vád alapján zenélhettél a pokolban.
Füledbe zokogva sírt álmokat a tengernyi Erdély,
Az Isten hazahívott, te tovább mentél, örök rejtély.

Szembenéztél az ismeretlen jövővel, kapu zárult,
Égnek a kottáid, füstjébe mindenki belekábult.
Padova démonjai helyett jobban jött volna Pest is,
Angyali seregek körbevettek, de elvitt a pestis.

Brassó ósdi házait bontják, megtaláltam a lantod,
Dalaiddal átfestem a világot, hallom a hangod.
Éneked mindenható, Isten kézbe veszi a műved,
Remeg sok új élet, lantoddal kihantolom szellemed.


(Csernátfalu, 2016. augusztus 2.)

2020. január 16.

1 hozzászólás érkezett

  1. Herkel László:

    Fontos és keblet dagasztó feladatot teljesítesz makacsul legyőzött
    szomorúsággal, féken tartott méltatlankodással. Több felé csapkodó
    haragot is ébreszthet Bakfark sorsa és zenei “katedrálisa”. Talán majd
    egy másik versedben… De a vers így is szép és szívbe markoló. Vannak
    festmények, amelyek csak akkor szépek, ha kissé messzebbről nézi
    őket az ember. Verseiddel is így vagyok. Apróságokon nem érdemes
    fennakadni (pl. Bakfark nem dalolt, nem énekelt, hanem zenélt…)
    De a “spontaneitás” nem az őszinteség föltétlen garanciája, hanem
    költői munka eredménye. Sajnos a vallomás őszinteségét és a sponta-
    neitást “színészileg is meg kell játszani”. Mindenesetre gratulálok.

Szóljon hozzá!