Santhos Kumar Pokharel verseiből (2)
Ünnepélyes fogadalom
Látjuk este meghalni a Napot,
És amint felváltja helyén a Hold,
Látjuk körötte a sok csillagot.
Mindegyik sorsa ez – el kell tűnni.
Mint minden fény, az enyém is csökken.
Bármennyire is csábító a csillogás,
Büszkén várjuk az utolsó percet,
Mikor lassan ér az ünnep véget,
Nem panaszkodom, semmit sem kérek,
Megelégszem azzal, mit adtál nekem.
A verseimbe foglalom neved
S ha kell, négykézláb hozzád elmegyek.
Hamupipőke
Ő a Hamupipőke.
Tudja a legjobb ő amit tesz
És azt is tudja, hogy mindez
A Hamupipőke dolga.
Nézd, hogy forog balra, jobbra,
Révületben hogyan táncol,
Hol közel van, hol meg távol,
Perdül erre, perdül arra,
Ha nem lenne, hiányozna,
Mintha nem is éber volna.
Feléd fordul néha bájjal,
Felébreszti rejtett vágyad,
Csöpp lábával néha toppant,
Téged is így lángra lobbant,
Futsz majd utána hiába,
Nem akadsz sehol nyomára.
Szeméből idd szerelmedet,
Épp itt van, ugye, meglepett?
Ismerd be, magával ragad,
Csak gyorsan,mindjárt elszalad,
S akkor a nyomát sem leled.
xxx
Mezítláb jár, egy cseppet sem szégyenlős.
Egyetlen ruhája a derekán egy öv.
Varázspálcáját a magasba tartja
Lágyan és elbűvölőn száll a hangja.
Az égető homokon át büszkén halad
A vakító fényben a forró Nap alatt.
A nyakában járom, mintha lenne ökör,
Bár hatalmas, izmos testű férfi,
Hátán az eke súlyát meg sem érzi
Fordította: Dabi István
Pusztai Péter rajza