Utazóink vészesen közelednek a tengerhez, de előtte még bemutatnak egy útjukba eső deltai községet (Crişana faluról van szó), amelynek egészen más a hangulata, mint a síkvidéki falvaké, vagy pedig a hegyvidéki községeké.
„A főutcán bonyolódik le minden forgalom, már azért is, mert több utcája nincs is. Sűrűn egymás mellett sorakoznak a házak. Két új épülete van a falunak: egy kis kórház és egy nagyobb kultúrház. A szövetkezet üzlethelyiséget kapott, a halásztársaságnak pedig külön irodája és egy külön kikötője van.”

Két órát töltöttek a vendégek a faluban, s ez alatt tapasztalhatták, milyen nagy szót jelent az, hogy napi hajójárat köti össze a deltai településeket; ez szállítja a postát és a szükséges élelmet, az utasforgalomról nem is berszélve.
A dunai út utolsó kilométereiről a könyvből idézünk:

„Tengerjáró hajók jönnek velünk szembe. A külföldi gőzösök forgalma is a tenger közelségét jelzi… És messze, nagyon messze, feltűnik az utolsó dunai állomás: Sulina. Ebben a pillanatban szeretnénk, hogy ha hajónk lassabban menne, ha még tartana az út, ha nem kellene megválni a Dunától. Elérjük Sulinát.
Még kétszáz méter …még száz… még ötven. Elértük a Fekete-tengert. A Duna sárgás vize még messzire látszik a kékesszürke tengerben.
Az Ada-Kaleh-i vörös rózsákat szorongatjuk a kezünkben. Nemcsak a Dunától, hanem tőlük is búcsúzunk. Egy kézlendület és az Ada-Kaleh-i lányok szép ajándéka már ott úszik a hullámok hátán. Betartottuk szavunkat.
Dunai utunk véget ért.”

Ami utána következik, az már ráadás – az utasok számára is: Kijutva a tengerre, nyolcvan kilométernyi utat tesznek meg a tengeren, hogy Konstancára érjenek. Ez a búcsúutazás arra jó, hogy megtapasztalhassák a különbséget a kétféle közeg – a folyami és a tengeri – hajózás között. A szerzők bevallják: szívből sajnálták, hogy útjuk végére értek, nagyon szerették volna, ha a tenger is vendégül látja őket.
Tengeri útjukhoz hajót váltanak, s amíg a jármű elindul Konstancára, szerzők megtekintik Sulinát. Dunai útjuk a nagy tengeri kikötő diszpécserszolgálatának bemutatásával ér véget, ahol fiatal magyar mérnökkel találkoznak: Szatmári Ferenc hidrotechnikai mérnökkel, a temesvári műegyetem végzősével, akire csapatával a kikötő és a környező tengerszakasz tudományos vizsgálatát bízták… De ez egy másik történet.

Cseke Gábor

(Folytatjuk)