Aznap a könyvekkel kéjelgett, többször is visszatért a tetthelyre, egyszerűen hihetetlen volt, hogy odamegy, kiválaszt öt, tíz, húsz könyvet, aztán már csak be kell vallania a könyvtár alagsorában. Háromsoros típusnyilatkozat, aláírás, kész. Szerző, cím nem fontos, csak azt tessék beírni, hány darab, viheti. És viszi, tiszta ingyen! Este Bodor Ádám karcolataira figyelt a rádióban, Az utolsó szénégetőkre. Hű be jók, az örökre elfeledett Hornyák József Utunk-karcolatista is eszébe jutott. Hát igen, ezzel a füsttel akár Bodort is a falhoz állíthatták. Tárcanovelláit 1978-81 között írta, s ha a dátumra figyel a szuperátor-terminátor, minden további nélkül kiemeli az „állományból” Cseres Tibort, nagyszerű regénye, a Parázna szobrok is hasonló ítélet következtében került ki, könyvek és alkonyi ég között áttetsző fólia a szigetelés. Csomó nagy cím, régebbi és huszadik századi klasszikusok, magyar- és világirodalom. Cseres, a Hideg napok írója nincs mit vitézkedjen a mai irodalmi utcasarkokon, az ítélet így elhamarkodott. Van ideológiai bóvli, elaggott, a közbeszédből-emlékezetből kikopott üdvtan is, látók vagy csak nézők előtt filozófiák, esztétikák alkonya. A politikai gazdaságtan, a tudományos szocializmus helyett a tudományos kapitalizmust ajánlják éppoly tudós szerzők az olvasó figyelmébe, a mindenki által megélhető kapitalizmust viszont még nem találták fel sem könyvben, sem a való életben. Ezen a ponton világnézetivé válik a tallózgatás, a gúny is: kinek kell Lenin elvtárs szimpla vászonkötésben? Pirosban! Erre bepördül egy aggodalmas agresszivitással provokáló polgártárs: Leninék is megmondták, félni kell a szocialista burzsoáziától! Már elnézést, de ő Trockijtól és követőitől tartott. Ebben a szöveghelyzetben tán találóbb József Attila híres, a rendszerváltás után elközhelyesült hivatkozása a fasiszta kommunizmusról.
Fölemel egy kötetet az összetaposott virágágyásból. A német parasztháború története, Engelstől. No persze, ő is nagyokos volt. Olvasta? Nem? Kár, mert ez is van olyan, mint egy Agatha Christie vagy egy New York-i helyszínelők, csak épp nagytársadalmi dimenziókban. Ezzel vége is lett a fölöttébb érdekfeszítő dialógusnak, polgártárs ment útjára, ő is. Hogy aztán negyedóra múlva újból kikössön a könyveknél, kotorásszon, felkiáltson boldog izgalmában, ó, hát ez is megvan! Hamarjában nem tudta eldönteni, inkvizitori vagy angyali tett a tisztogatás. Az idő kútjába hullt évszámok és ideológiák nem volt hogyan zavarják, legfönnebb akkor indult fel, amikor a nagy sodrásban civilizációnk, a gondolkodás és a művészet remekművei is itt kötöttek ki. De ha nem így történik, akkor ő most jó néhány könyvvel szegényebb. A falhoz állítás előtörténete, hogy a magyarországi köz-, iskola- és egyetemi könyvtárakban megint leltároztak, s ami ilyen vagy olyan okból leírandó volt, leírták és aztán átküldték, okosodjunk. Tanuljunk, tanuljunk, tanuljunk, ez még mindig hatásos parafrázis, balosan demokratikus nyelvemlék a múlt századból. Számos könyvvel úgy gyújtanak majd be, s ez nem képes beszéd, ahogyan az ókor legnagyobb könyvtára is égett. Mi magunk egy örökösen lángoló könyvtárban ülünk, kezünk közt pernyévé széteső könyveket olvasva. Ez a legutóbbi, de nem legutolsó alexandriai pusztulás a 21. században.

1. Csata Ernő:
   2020. január 23. 11:19

   Sajnos ma egy ilyen világban élünk. Való igaz, hogy tavalyelőtt és tavaly is Csíkszeredában jártomban, a tapstérrel szemben bementem a könyves üzletbe és nagy meglepetésemre, a bejárati ajtó után, derék magasságig több sorban is, mint az erdőn a méterfa rakások, könyvek voltak felhalmozva, ahonnan bárki kedvére válogathatott, darabját 1 lejért árulták. Maga az üzlet által felkarolt kezdeményezés dicséretes, mert ahogy az elárusító elmondta, felhívásra hozták be a könyveket ingyen, azok, akik egyébként el akarták dobni a szemétbe, az üzlet pedig továbbadja 1 lejért azoknak, akiket esetleg érdekel.
   Viszont szomorú, hogy az emberek értékítéletében egy könyv (bármilyen könyvről is legyen szó) nem ér meg egy szál cigarettát vagy egy üveg sört. Elgondolkodtam, hogy egy könyv megjelentetéséig milyen hatalmas munka szükséges, amit a társadalom egyáltalán nem értékel. Nem, mert a mindennapi tapasztalat arra tanítja az embereket, hogy a sok tanulással nehezebben lehet érvényesülni az életben, mint seggnyalással, aki 8 osztállyal beáll valamelyik pártba táskahordozónak akár, ott jó megélhetést biztosíthat magának, később pénzzel diplomát is vásárolhat, ne adj’ isten, még doktori címet is szerezhet ,,copy paste” módszerrel, akkor mi a fenének kell annyit olvasni és tanulni. Szomorú, nagyon szomorú, de sajnos még a 21. század elején is, csak itt toporgunk: ,,ahol kezdtük, vége ott legyen, a bizonytalanság kellős közepén”. 10%-a az embereknek viszi előre a tudományt, technikát és fenntartja a folytonos fejlődést, a többi sajnos a napi megélhetés taposómalmából nem tud kiszállni, mert ha megteszi, akkor veheti a koldusbotot és naponta kirakhatja maga elé a járdára a kalapját a járókelők könyörületére hagyatkozva.