A szóhasználat változik térben és időben, és ugyan igaz, a nyelvnek van írója, nem az országnak – de mégis, mondjuk meddig német a német? Zürichben ugyanazt a nyelvet beszélik-e, mint Bécsben? Nem egészen. És Csíkszeredán se úgy és azt, mint Budapesten. És más a környezet is, másképp hangzik az elkiáltott szó egy kútban és másképp egy… a pampákon, föltéve, hogy a pampa olyan rónaszerűség, nem pedig egy állatfajta, a puma és az emu közeli rokona, bár nagy baj, a műveletlenségen túl, nem volna, az akusztikai példázat stimmel.
Tehát, hogy egy példával éljek, ha azt mondom Zürichben, magyar (ejtsd: madjar), az mást jelent, mint Bécsben. Édes hazám. Lefordíthatatlan szójáték. Csíkszeredán más a dimenziója, a színe, a sötéte, a játéka, a drámája a magyarnak, a szónak, mint Zalakaroson vagy Óbudán. Itt nincs drámája. A drámanélküliség drámájáról szól, azt hiszem, az egész modern irodalom. A nincsben lévő vanról. A lét elviselhetetlen könnyűsége, írja Kundera Párizsban. És ez pontos, csak itt még a könnyű is nehéz. / A szavak csodálatos életéből – DIA/